Szurkolók előtt fogadhatja a Vidit a Lech Poznan

A vendégszektorba érvényes belépők csak kedden vásárolhatók meg a VidiShopban. A meccs napján a helyszínen nem árusítanak belépőt.

Péntek délután a Lech Poznan vezetősége arról informálta klubunkat, hogy az UEFA helyt adott fellebbezésüknek, így szurkolók előtt rendezhetik meg az Európa Liga rájátszásának első mérkőzését. Az augusztus 20-án, csütörtökön, 21.00 órakor kezdődő találkozóra a vendégszektorba érvényes belépők 3950 forintba kerülnek.

Mivel csak pénteken vált biztossá, hogy lehetnek szurkolók a mérkőzésen, a lengyel klub péntek délután tudja legkorábban postára adni a vendégszektoros belépőket. A szervezésre tehát nagyon rövid idő áll rendelkezésre, így a jegyeket kizárólag kedden lehet majd megvásárolni a VidiShopban, helyszíni jegyértékesítés nem lesz! 

A vásárláshoz személyi igazolvány vagy útlevél szükséges. Fontos, hogy szurkolóink azt az okmányukat hozzák magukkal, amely majd utazáskor is náluk lesz. Jegyvásárláskor a teljes név, a lakcím, valamint az útlevél, vagy személyigazolvány-szám is regisztrálásra kerül a lengyel törvények és az UEFA előírásai alapján.

Klubunk nem szervez utazást Poznanba. A mérkőzéssel kapcsolatos további szurkolói információkkal később jelentkezünk. 

Szerző: Vidi.hu

Fotó: lechpoznan.pl / Wojciech Włoch

További hírek