EL

Esti edzéssel hangolt a Vidi a Lech elleni találkozóra

A délutáni pihenő után sajtótájékoztató várt Pető Tamásra és Juhász Rolandra, 19.00-tól pedig a csütörtök esti meccs helyszínén tréningezett a csapat.

A délutáni csendes pihenőt követően 17.00-kor taktikai megbeszélésen vettek részt a játékosok a szálloda különtermében, majd 18.20-kor szálltak buszra, ami a szállástól egyébként 10 percre lévő INEA Stadionba vitte a csapatot. 

Pető Tamás megbízott vezetőedző és Juhász Roland az edzés előtt sajtótájékoztatót tartott. Főleg az elmúlt napokban történt események utáni hangulatról, védőnk sérüléséről és a meccs esélyeiről érdeklődtek az újságírók.

„Jó a hangulat a csapatnál, nyugodtan készültünk és sikerült kicsit rendbe tenni a fejeket. Nem szeretnénk a külső körülményekkel foglalkozni, a csapat és én is száz százalékosan a szerda esti meccsre koncentrál már. Leginkább mentálisan igyekeztünk felrázni a srácokat a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt, ez volt talán a legfontosabb feladatunk a stábbal az odavágó előtt“ - mondta Pető Tamás.

"A mérkőzés előtt derül majd ki, hogy tudom-e vállalni a játékot, már az is nagyon örömteli számomra, hogy ilyen gyorsan eljutottam odáig, hogy a csapattal edzhessek. Játékos szemmel is nehéz időszakon vagyunk túl, ez nem titok, de nem szeretnék bővebben ezzel foglalkozni, inkább előre tekintenék. A csapatból mindenki levonta a következtetéseket és önkritikát gyakorolt, most már kizárólag a holnapi meccs a téma, hiszen nagyon fontos mérkőzés vár ránk” - fogalmazott Juhász Roland.

19.00-tól tartott edzést a szakmai stáb. A programban rövid bemelegítés, a támadásvezetések és a pontrúgások gyakorlása szerepelt. 21.00-kor fogyasztotta el a csapat a vacsorát, ezt követően minden játékos visszament a szobájába.

Csütörtökön délelőtt egy rövid, átmozgató edzés szerepel a programban.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu