Pető Tamás: „Figyeltünk arra, hogy a csapatjátékunkat jobban összerakjuk“

Csapatunk megbízott vezetőedzője nehéz estét szeretne okozni a lengyel bajnoknak. 

„Lehet, hogy a Lech Poznan megnyugtatónak tűnő előnnyel jött a visszavágóra, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy nagyon nehéz estét okozunk majd nekik a Sóstói Stadionban. Nincs még lefutva a továbbjutás, ennek a szellemében lépünk pályára csütörtök este. Ez nem azt jelenti, hogy fejjel rohanunk majd a falnak, az egy Lech-szintű csapat ellen öngyilkosság lenne, de tudjuk jól, hogy gólra, gólokra van szükségünk. Az eddigi meccseken is jöttek a helyzetek, de az utolsó mozdulatok nem nagyon sikerültek. Az edzéseken ezért külön hangsúlyt fektettünk a befejezések gyakorlásokra, szeretném, ha ez látszódna majd a meccsen is. Az első találkozón három olyan beadás volt, amelyet nem tudtunk levédekezni, ezt egyből megbüntette a Lech. Erre is nagyon figyeltünk az edzéseken, valamint arra is, hogy a csapatjátékunkat jobban összerakjuk“ – mondta a szép számban összegyűlt lengyel és magyar újságírók előtt a szerdai sajtótájékoztatón Pető Tamás.

Szerző: Gressó Gergely

Fotó: vidi.hu

További hírek