Szlovákiában nyert tornát az U14

Müller Csaba együttese veretlenül végzett a dunaszerdahelyi nemzetközi kupa első helyén.

A csoportelsőként kivívott továbbjutás után jöhetett az elődöntő a házigazda korosztályos csapata ellen, melyet 2-0-ra nyerték meg Müller Csaba és Bozai Attila tanítványai. A fináléban keretbe foglaltuk a tornát, az ellenfél ugyanis újra a nagyszombati gárda volt, melyet ezúttal is sikerült megvernünk, a Videoton FC U14 2-1-es sikerrel nyerte meg a szlovákiai nemzetközi tornát. A végső győztesnek járó trófea mellett egy különdíjat is elhoztunk, Kováts Zoltán 4 találattal lett a torna gólkirálya!

Müller Csaba, a Videoton FC U14 edzője: Elégedett vagyok a fiúkkal, nagyon tetszetősen játszottunk. Talán csak az első meccsen ment egy kicsit döcögősen a játék, de kevés időnk maradt a bemelegítésre, viszont a csapat nagy szívvel küzdve így is nyerni tudott. A későbbi meccseken aztán gyors, sokpasszos futballt mutattunk be, összességében megérdemelten nyertük meg a tornát. Erős volt a mezőny, a bajnoki felkészülésünk szempontjából nagyon hasznosak voltak ezek a meccsek.


Míg a Videoton FC U14 Szlovákiában túrázott, addig az U13 a Puskás Akadémia hasonló korú együttesével játszott felkészülési mérkőzést. Csapatunk itt is jól teljesített, a hazaiak vezető találatát a második félidőben kiegyenlítve 1-1-es döntetlent értünk el. Csapatunk gólját egy új igazolás, a családjával az Egyesült Államokból hazatérő Bonis Gergő lőtte, a támadó szinte biztosan a Videoton FC-t erősíti majd tavasszal. Oláh Attila együttese a hétvégén ismét pályára lép majd, az ellenfél a Siófok korosztályos csapata lesz.

Szerző: Németh Zoltán

További hírek