Szabó József és Nikolics Nemanja a Vidi két bajnoki gólrekordere

A két gólvágó egyaránt 111 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját az NB I-ben.

Egy futballmérkőzés lefújása után két kérdés hangzik el a leggyakrabban: “Mennyi lett a meccs?”, illetve “Ki lőtte a gólt?”. Általában a gólerős csatárok a legnagyobb hősök és a legnagyobb közönségkedvencek, és hiába nagyon fontos játékos a csapat minden tagja, azért legyünk őszinték, a legtöbb kisgyerek arról álmodozik, hogy gólkirályként ünnepli kedvenc csapatának a szurkolótábora.

Legendás támadónk, Szabó József 233 bajnoki mérkőzésen 111 alkalommal volt eredményes 1977 és 1987 között 1984-ben az élvonal gólkirálya volt. Rekordját sokáig megdönthetetlennek hittük, hiszen megváltozott a labdarúgás világa, már nem jellemző, hogy hosszú éveket, évtizedeket töltenek el egy csapatnál a játékosok.

Nem így gondolta ezt csapatkapitányunk, Nikolics Nemanja, aki először 2010 és 2015 között volt klubunk játékosa, majd három gólkirályi cím után Lengyelországba, később pedig az Egyesült Államokba igazolt, ahol szintén nyert egy-egy gólkirályi címet a varsói Legia, valamint a Chicago Fire színeiben. A 2019/2020-as szezon felénél aztán hazatért Fehérvárra, hogy folytassa a gólgyártást, és a vasárnapi, Újpest elleni meccsen, 212. Vidi-bajnokiján megszerezte 111. találatát!

Jelen pillanatban tehát két bajnoki gólrekordere van a Vidinek. Gratulálunk Nikonak és további jó egészséget kívánunk Szabó Józsefnek, akivel mai napig találkozhatnak szurkolóink a Vidi Múzeum egyik vezetőjeként.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek