Niko ünnepélyes kezdőfeldobásával kezdődik a szombati kosármeccs

Szombaton 15:15-kor a bajnoki címvédő Falco-V.A.A. Szombathely lesz az Alba Fehérvár vendége a Gáz utcában. 

Klubrekorderünk, Nikolics Nemanja fogja szombat délután elvégezni az Alba Fehérvár - Falco-V.A.A. Szombathely kosármeccs ünnepélyes kezdőfeldobását. A fehérvári kosarasok középszakaszbeli mérkőzését az M4 Sport+ (Duna World) élőben közvetíti, a találkozó 15:15-kor kezdődik.

A fehérvári kosárcsapattal egyébként rendkívül jó klubunk kapcsolata, két évvel ezelőtt az Alba kosarasai szurkoltak a helyszínen a Vidinek és természetesen a Vidi futballistái is jártak már a Gáz utcai csarnokban, hogy szurkoljanak a fehérvári kosarasoknak. Emlékezetes pillanat volt az is, amikor a sikeresen megvívott 2017-es bajnoki döntőt követően gratuláltak játékosaink az Alba Fehérvárnak, 2016-ban pedig közösen is edzettek a két klub sportolói. 

Nem ez lesz az első alkalom, hogy csapatkapitányunk egy másik székesfehérvári sportegyüttes találkozóján végez el kezdődobást, hiszen két évvel ezelőtt a HYDRO Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának Villach elleni találkozóján dobta be ünnepélyesen a korongot. Szombaton egyébként nem csak a kosarasoknak lesz fontos mérkőzésük, hanem jégkorongozóinknak is, 17:30-tól a Salzburg otthonában lépnek pályára az osztrák jégkoronliga döntőjének harmadik mérkőzésén! A drukkerek akár a MOL Aréna Sóstóban is szurkolhatnak a hokisoknak, hiszen a jégkorong-klub és a város közös meccsnézést szervez a szurkolóknak, ahol Stopli is feltűnik majd!

Mi mást is mondhatnánk: Hajrá, Fehérvár!

 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek