Román ellenfél következik

A Vidire román rivális vár az ausztriai edzőtábor harmadik mérkőzésén, csapatunk hétfőn az FC International ellen lép pályára.

A mindössze 10 esztendeje, 2000-ben alapított FC International Curtea de Arges egy esztendeje tagja a román élvonalnak. A 2008/2009-es idényben ezüstérmes lett a másodosztályban, így a legutóbbi szezonben újoncként vágott neki a legmagasabb divíziónak. A cél természetesen az első osztályú tagság megtartása volt, ezt a feladataot végül taljesítette is a klub. Az Inter a 12. helyen fejezte be a 18 csapatos pontvadászatot, 2 pont előnnyel a már kieső Pandurii előtt, a csapat 34 forduló után 10 győzelemmel, 6 döntetlennel és 18 vereséggel, 36 ponttal zárt.

A klub egy évtizedet felölelő története nem volt mentes a fordulatoktól, az egyik helyi vállalkozó, Benone Lazăr alapította FC International első szezonjában a Liga III-ban diadalmaskodott, majd a következő évtől a másodosztályban szerepelt. 2005-ben a klub megszűnt, de két év elteltével ismét indult a harmadik vonalban. Innen fokozatosan lépett egyre magasabb osztályokba, egészen 2009-ig, amikor kivívta az élvonalbeli tagságot.
A csapat keretében nem találunk nemzetközileg ismert sztárokat, ugyanakkor a rendkívül fiatal, mindössze 35 esztendős vezetőedző, Ionut Badea egységes csapatot gyúrt a rendelkezésére álló keretből. Sztárok nincsnek, légiósok viszont vannak, nem is kevés, a legutóbbi szezonban 9 vendágjátékos lépett pályára az Inter színeiben. A Nicolae Dobrin Stadion gyepszőnyegét sokszínű keret koptatja, a klub foglalkoztat többek között ausztrál, elefántcsontparti, nigériai, francia és brazil légióst is. Egy, a magyar bajnokságot is megjárt labdarúgó is az Inter tagja, a korábbi nyíregyházi és diósgyőri csatár, Bogdan Apostu 15 bajnokin 5 gólt lőtt a legutóbbi idényben.

Szerző: Németh Zoltán

További hírek