Prágán keresztül vezetett az út a télből a tavaszba

Több mint 6 órát töltött a csapat kedden repülőgépen, mire eljutott Budapestről Lisszabonba.

Kedden délelőtt Paulo Sousa megtartotta az idei év utolsó magyarországi edzését a Vidinek. 

A délelőtti edzést követően a csapat valamennyi játékosa, és a szakmai stáb tagjai is buszra pattantak, és a Liszt Ferenc Repülőtérre utaztak, ahonnan 14:35-kor szállt fel a portugál légitársaság Airbus A320-as gépe. A repülő Budapestről nem közvetlenül Lisszabonba ment, hanem előbb leszállt Prágában, majd közel 45 perc várakozást követően folytatódott az út.

Magyar idő szerint 20:30-kor (helyi idő szerint 19:30-kor) szállt le a repülőgép a portugál fővárosban. Az időjárás igazán kellemesnek nevezhető, hiszen Budapesten -2 fok volt, amikor gépre szállt a csapat, Lisszabonban pedig 14 fok volt kedden este. Hasonló idő várható itt Portugáliában egész héten, azonban gyakori esőzésekre kell számítani, ezt minden szurkoló, aki kiutazik Lisszabonba, vegye számításba! Azaz téli bundát, nagykabátot nem kell hozni, az esernyőt vagy esőkabátot viszont senki ne hagyja otthon.

Szerdán délelőtt egy közös séta szerepel a programban, délután pihenő, majd sajtótájékoztató és a meccs időpontjában - portugál idő szerint 20 óra 5 perckor - edzés lesz. Természetesen honlapunk valamennyi lisszaboni eseményről beszámolóval jelentkezik, vagyis érdemes lesz napközben többször is megnézni a vidi.hu-t!

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek