ELLEN-ÉRV

Marko Micsovics: „A labdarúgásban bármi megtörténhet”

A máltai csapat szerb vezetőedzője elégedett csapata felkészülésével, de tudja, hogy nehéz feladat vár játékosaira ma este a Pancho Arénában.

„Magyarországon Balzant, és Máltát képviseljük, és természetesen azzal készülünk, hogy a lehető legjobb tudásunk szerint játsszunk csütörtök este. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesei a találkozónak, de bízunk a jó eredményben. Ellenfelünk egy nagy és erős klub, komoly történelemmel - jól emlékszem az UEFA-csapatukra, amikor legyőzték a Partizant és a Zseljeznicsart is. Az, hogy a Videoton FC Marko Nikolicsot igazolta vezetőedzőnek azután, hogy duplázott a Partizannal, azt mutatja, hogy komoly dolgokra készülnek itt. A keretből több embert is ki tudnék emelni, elég Lazovicsot, Scsepovicsot, Juhász Rolandot, Hadzicsot, Suljcsot vagy akár Varga Józsefet említenem. De a labdarúgásban bármi megtörténhet, néha nem az esélyesebb csapat ünnepel a lefújás után. Huszonöt napunk volt felkészülni a találkozóra. Néhány játékos a válogatott kötelezettség miatt talán kevesebbet pihent, de ezzel együtt is elégedett vagyok a felkészülésünkkel, mindössze néhány kisebb sérülés nehezítette a munkát. A szlovéniai edzőtábor is jól sikerült, itt Magyarországon is remek körülmények között készültünk, szóval az eddigi munkával elégedett vagyok” - nyilatkozta a máltai csapat szezon előtt kinevezett vezetőedzője, Marko Micsovics. 

A Vidi-Balzan FC EL-selejtezőt a Duna World 20:45 órakor élőben közvetíti.

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek