Sajtótájékoztató és az utolsó edzés az EL-selejtező előtt

Marko Nikolics vezetőedző és Juhász Roland csapatkapitány válaszolt délután az újságírók kérdéseire, 19.00-tól edzett a csapat.

Szerda délután a székesfehérvári Novotel Hotelben találkozott a sajtó képviselőivel vezetőedzőnk, Marko Nikolics és csapatkapitányunk, Juhász Roland. Marko Nikolics hibátlan magyarsággal kívánt jó napot a résztvevőknek, majd egyből a tárgyra tért, vagyis a csütörtök esti Balzan FC elleni EL-selejtezőről beszélt.

Elmondta, a mai máltai focira semmiképp sem szabad úgy tekinteni, mint 15-20 éve, hiszen manapság már egyáltalán nem amatőr csapatok szerepelnek a máltai bajnokságban. Csütörtöki ellenfelünk keretében is több légiós szerepel, úgyhogy tisztelni kell ellenfelünket, komolyan vesszük a csütörtök 20.45-kor kezdődő találkozót. A felkészülési időszakban elvégzett munkával elégedett, és a csapat nagyon motiváltan várja az új szezon kezdetét.

Csapatkapitányunk azt emelte ki, hogy bár rövid volt a nyári szünet, az új szakmai stáb munkájának köszönhetően mindenki felfrissült mentálisan. Bízik benne, hogy a Vidi mellett valamennyi magyar csapat szép sikereket fog elérni a nemzetközi kupákban.

A sajtótájékoztatót követően 19 órától a Sóstói Stadionban jó hangulatú edzésen vett részt a csapat, amely készen áll a csütörtök esti megmérettetésre!

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek