EL

Játékosaink harcolni fognak a szurkolókért, a klubért és egymásért is

Ezt Marko Nikolics vezetőedző mondta a szerda délutáni sajtótájékoztatón, amin Varga József középpályás is ott volt. 19.00-tól az utolsó edzésen vett részt a csapat a Partizan elleni visszavágó előtt.

A Vidi gőzerővel készül a Partizan elleni Európa Liga-rájátszás visszavágójára. Szerdán 17.00-kor Marko Nikolics vezetőedző és Varga József válaszoltak az újságírók kérdéseire a székesfehérvári Hotel Novotel különtermében. (Az eseményt a vidi.hu élőben közvetítette, a felvételt ide kattintva nézhetik meg!)

"Nem csak nekünk, hanem az egész magyar labdarúgás számára fontos ez a mérkőzés. Ha sikerül a továbbjutás, ha nem, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy továbbra is fontos meccsek várnak ránk a bajnokságban, vasárnap már rögtön a Ferencvárossal találkozunk. Azt hiszem, ha valaki azt mondta volna az első Európa Liga-meccs előtt júniusban, hogy augusztus végén a play-off visszavágójára készülünk hazai pályán úgy, hogy az első meccsen 0-0-s döntetlent játszottunk, a bajnokságban pedig úgy állunk a második helyen, hogy eggyel kevesebb meccset játszottunk, mint a listavezető, mindenki aláírta volna. A játékosok minden dicséretet megérdemelnek, mindent megtettek az elmúlt hetekben az edzéseken és a mérkőzéseken is, ezért tarthatunk itt. Harcolni fogunk a szurkolókért, a klubért, egymásért, mert csak akkor lehetünk sikeresek, ha 100 százalékot adunk magunkból. És ezzel nem is lesz gond, ebben biztos vagyok" - mondta többek között Marko Nikolics.

"Az első mérkőzést csak kívülről láttam, sajnos eltiltás miatt nem lehettem a pályán. Hoztuk azt, ami elvárható, vagyis nem kaptunk gólt. Bíztam benne, hogy betalálunk, meg is volt a lehetőségünk a végén, de ez nem sikerült. Küzdelmes, harcos meccs volt, a visszavágó is az lesz, nüanszok fognak dönteni. Megfelelően felkészültünk az ellenfélből, megint nem szabad gólt kapnunk, nekünk pedig be kell találnunk" - fogalmazott Varga József.

A mérkőzés előtti utolsó Vidi-edzés szerdán 19.00-kor kezdődött Sóstón, melynek első 15 percében számos tv-stáb és fotós is jelen volt. A játékosok a labdás bemelegítés után különböző taktikai elemeket és pontrúgásokat gyakoroltak.

Csütörtökön 20.00-kor kezdődik a Vidi - Partizan összecsapás Felcsúton, melyre - ahogy azt már korábban jeleztük - minden jegy elfogyott, ezért itt is kérjük szurkolóinkat, csak azok induljanak el, akik érvényes belépővel rendelkeznek!

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu