Egy klasszikus tér vissza a Vidibe

Vasárnap a Balmazújváros elleni szezonnyitó bajnoki mérkőzésen debütál csapatunk vadonatúj hazai adidas meze.

A bajnoki rajtok mindig különlegesek, még akkor is, ha az elmúlt években az európai szereplés miatt szurkolóink számára már általában nem ez az első tétmérkőzés a szezonban. Mégis, az NB I-es rajt az, amelyet az egész országban bizakodva várnak a futballrajongók, klubszimpátiától függetlenül. Hetek óta mennek a beszélgetések, az online viták  arról, hogy melyik csapat hogyan erősített, kiket kéne még igazolni, és persze az sem utolsó téma, hogy milyen mezben lép pályára az ember szívének legkedvesebb csapata. A mez, amelyet el lehet kérni a kedvencektől, vagy meg lehet vásárolni a VidiShopban, a mez, amelyet felhúzva egy kicsit a szurkoló is úgy érezheti, hogy a csapat részévé válik. De ne csak kicsit érezze úgy, érezze úgy teljes joggal! 

Az adidasnak köszönhetően a 2017/2018-as szezon lesz a harmadik, amelyben a Videoton FC egyedi piros-kék mezben fogadhatja majd ellenfeleit hazai pályán. Új mezünk a minőség és a tradíciók találkozása, mind mintázatában, mind színeiben megfelel a modern kor és a hagyományok által támasztott elvárásoknak. Juhász Rolandék már a Balmazújváros ellen az új mezben futnak ki a pályára, ne hagyja ki ön sem ezt az alkalmat, és tekintse meg élőben a mezpremiert!

Addig is, tekintsük át az elmúlt évek jobbnál-jobb Vidi-mezeit, amelyekben két bajnoki cím mellett európai sikereket is elértek játékosaink.

2009/2010

A Vidi újkori (siker)történetének egyik legelső meze a vékony, függőleges piros-kék csíkozású dressz volt, melyet a 2009/2010-es szezonban használtunk.

Minden csapat ilyen szezonkezdetről álmodik - íme, a felejthetetlen 6-3-as sikerünk a Kecskemét otthonában.

2010/2011

Egy évvel később debütált az új, vastagabb csíkozású, és színében is eltérő mezünk: a legendás Üllői úti 5:0 mellett ebben a mezben nyerte meg az első magyar bajnoki címét a Vidi.

Elevenítsük fel közösen a 6 évvel ezelőtti Üllői úti fiesztát!

2011/2012

A 2011/2012-es szezonban az UEFA-Kupa-döntős csapat mezéhez hasonló szerelésben játszott csapatunk. Olyan felszerelés volt ez, mely nem csak a 2011-es bajnokcsapathoz volt méltó, hanem a Videoton FC történelméhez is, melynek egyik legmeghatározóbb része az 1985-ös UEFA-Kupa menetelés volt.
A mezszépségversenyen, az NB I-es csapatok mezei közül a negyedik legszebb ez a dressz lett.

Ebben a mezben szereztük klubunk történetének egyik legnagyobb arányú bajnoki győzelmét: a Siófokot 7-0-ra győztük le hazai környezetben.

2012/2013

A 2012/2013-as idényben egy a megjelenésében teljesen új irányt képviselő mezben futballozott csapatunk. Ez volt az utolsó szezonunk, amikor a Vidi-címerben a vár színe kék volt. A Vidi első NB I-es csapatának időszakát idéztük fel ezzel az összeállítással, vagyis a teljesen piros mezzel, a kék nadrággal és a piros vagy kék sportszárral.

2012-ben csapatunk fantasztikusan menetelt az Európa Ligában, bejutott a csoportkörbe, ahol hazai pályán a Sportingot és a Baselt is legyőzte.

2013/2014, 2014/2015

Egy évvel később ismét változott a mezünk, igaz nem olyan mértékben, mint egy esztendővel korábban. A 2013/2014-es szezon óta fehér a Vidi-címerben a vár! A 2014/2015-ös szezonban ebben a mezben lettünk második alkalommal is bajnokok!

2015/2016, 2016/2017

Immár két éve annak, hogy klubunk hivatalos sportszerszállítója az adidas lett, azóta pedig egyedi mezekben játszotta csapatunk a mérkőzéseit a különböző sorozatokban. A tervezésénél elsődleges szempont volt, hogy a mérkőzésmezeken a klub színei, a piros és a kék mindenképpen megjelenjenek, ne egy “vidisített” katalógusmez legyen, hanem a Videoton FC saját elképzelései köszönjenek vissza.

2017/2018

Vasárnap a Balmazújváros elleni szezonnyitó mérkőzésen debütál az új Vidi-mez! Jöjjön el ön is a Pancho Arénába a vasárnap 17 órakor kezdődő találkozóra, és tekintse meg testközelből az új, klasszikus Vidi-mezt, mely egyfelől tiszteleg a dicső Vidi-múlt előtt, másfelől pedig erőt és büszkeséget sugároz! Bízunk benne, hogy az új mez is felejthetetlen sikerekkel vonul majd be a magyar labdarúgás vaskos históriás kötetébe! Az új mezek hamarosan megvásárolhatóak lesznek a VidiShopban is.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek