FELKÉSZÜLÉSi MÉRKŐZÉS

Csütörtökön Dzsudzsákék ellen játszunk

A 11-szeres szovjet bajnok Dinamo Moszkva az orosz Premjer-ligában 19 fordulót követően a 9. helyen áll.

Az 1923-ban alapított csapat 1936 és 1976 között 11 alkalommal nyert szovjet bajnoki címet. Utolsó nagy sikerét 1995-ben érte el a csapat, akkor az Orosz Kupát vihették haza a kék-fehérek. Az előző szezonban ismét közel álltak ahhoz a fővárosi játékosok, hogy a magasba emelhessék a kupát, azonban a döntőben Dzsudzsák Balázzsal a kezdőcsapatban végül 1-0-ra kikaptak a Rubin Kazanytól.

A 2011-12-es szezonban a Dinamo Moszkva a 4. helyen végzett a bajnokságban, ami azt jelentette, hogy az Európa Liga küzdelmeibe a harmadik selejtezőkörben kapcsolódhatott be. A számunkra oly kedves selejtezőkört - amikor mi a Genttel szemben 4-0-s összesítéssel jutottunk a rájátszásba - Dzsudzsákék is simán hozták, összesítésben 7-2-vel léptek át a skót Dundee United felett. A csoportkörbe azonban nem jutottak be, hiszen a rájátszásban 3-1-es összesítéssel alulmaradtak a német VfB Stuttgarttal szemben.

És ha már VfB Stuttgart, akkor gyorsan jegyezzük meg, hogy a Dinamo Moszkva egyik legnagyobb sztárja

A transfermarkt.de becslése szerint a Dinamo Moszkva keretének összértéke 80 millió euró. Talán kevesen gondolnák, de a csapat messze legértékesebb játékosa a maga 12 millió eurójával a magyar válogatott egyik büszkesége, Dzsudzsák Balázs. Második helyen Kevin Kurányi áll (9,5 millió euró), a harmadik pedig a mindössze 21 éves támadó, Alekszandr Kokorin (8 millió euró).

Dzsudzsákék két napja, hétfő délután játszották le idei első edzőmeccsüket itt Spanyolországban. Az ellenfél a Málaga tartalékcsapata volt. A változatos, jó iramú mérkőzést az orosz csapat 1-0-ra nyerte meg Lomic 72. percben szerzett góljával. A csapat vezetőedzője, a 45 éves román Dan Petrescu - akivel tavaly a törökországi edzőtáborban már találkoztunk, ugyanis akkori csapatával, a Kuban Krasznodarral játszottunk egy parázs hangulatú edzőmeccset - elégedetten nyilatkozott a látottakról, és hasonlóan jó teljesítményt vár játékosaitól csütörtökön ellenünk is.

A mérkőzés 15 óra 30 perckor kezdődik.

(Fotó: fcdynamo.ru)

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek