INTERJÚ

"José Gomes nagy hangsúlyt helyez a támadásokra"

Gyurcsó Ádámot a Dinamo Moszkva elleni mérkőzésről és a magyar válogatottról kérdeztük.

Hogyan értékeled a csütörtök délutáni, Dinamo Moszkva elleni edzőmeccseteket?

Úgy gondolom, hogy jól játszottunk mind a két félidőben. Azt talán nem is kell mondanom, hogy a Dinamo Moszkva teljesen más szintet képvisel, mint a korábbi két ellenfelünk. Azoknak a mérkőzéseknek is fontos szerepe volt, most viszont már valós képet kaphattunk arról, hol tartunk a felkészülésben. Annak ellenére, hogy viszonylag kevés gólhelyzet volt a meccsen, a játék hajtós és olykor nagyon kemény volt. Az oroszok játéka több alkalommal is súrolta a durvaság határát, szerencsére sérülés nem történt.

José Gomes irányítása alatt milyen változásokat vélsz felfedezni a csapat játékában?

Ugyan még csak rövid ideje dolgozunk együtt az új vezetőedzővel, az azonban már most látszik, hogy nagy hangsúlyt helyez a támadásokra. Ezt a saját posztomon is érzékeltem, ugyanis valamivel szabadabban játszhattam, ami persze nem azt jelenti, hogy védekeznem egyáltalán nem kellett. José Gomes azt kérte tőlünk a meccs előtt, hogy legyen minél többet nálunk a labda, próbáljunk sokat passzolni, ha pedig az ellenfélnél van a játékszer, akkor helyezzük őket azonnal nagy nyomás alá. Szerintem nagyjából sikerült megvalósítanunk ezeket a dolgokat, persze azért még nagyon sok munka vár ránk.

Egervári Sándor néhány napja kihirdette a Fehéroroszország elleni keretet. Meglepődtél azon, hogy nem csak te, hanem Szolnoki Roland is kapott meghívót?

Ha azt nézem, hogy Szoszo ősszel hiba nélkül játszott végig nagyon erős Európa Liga-mérkőzéseket, akkor annyira nem meglepő. Ráadásul egy barátságos mérkőzés mindig jó alkalom arra, hogy a szövetségi kapitány új embereket is kipróbáljon. Véleményem szerint Roli sokat dolgozott azért, hogy megkapja a bizonyítási lehetőséget, megérdemli azt, hogy ott van a magyar válogatott keretében.

Márciusban két nagyon fontos meccset játszik a válogatott, sajnos a románok elleni hazai találkozót - jelen állás szerint - zárt kapuk mögött. Milyen érzés lesz szerinted nézők nélkül játszani?

Személy szerint még sosem játszottam zárt kapus tétmérkőzést, el sem tudom képzelni, hogy milyen lesz így ez a meccs. Hiszen a foci lényege épp az, hogy minél több szurkoló ott legyen a stadionban.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek