Az utolsó bajnoki után találkozhattak a Vidi játékosaival a kreatív pályázat győztesei

Játékosaink mellett természetesen Stopli is ott volt az eseményen, hiszen róla kellett kreatív alkotásokat készíteniük a fiatal Vidi-szurkolóknak.

A márciusban elindított pályázatunkra a Vidi ifjúsági kabalájával kapcsolatos rajzolt, festett, ragasztott, faragott, hajtogatott, egyéb kreatív módon megformált alkotásokat vártunk. A beérkezett pályázatok közül a legjobbakat a Vidi zsűrije Stoplival kiegészülve választotta ki. Őket, és a közönségszavazáson legtöbb like-ot gyűjtő diákokat díjazták a múlt héten, vasárnap pedig a játékosokkal is találkozhattak a nyertesek.

Az első helyezettjeink egy dedikált, a nyertes nevével feliratozott Vidi csapatmezt, egy 2014-2015-ös őszi szezonra szóló csoportos bérletet és egy Stoplis ajándékcsomagot vehettek át.

A pályázaton elért második helyezést egy szurkolói sállal, egy 2014-2015-ös őszi szezonra szóló csoportos bérlettel és egy Stoplis ajándékcsomaggal jutalmaztuk.

A harmadik helyezettek, illetve a közönségdíjas diákok egy-egy 2014-2015-ös őszi szezonra szóló csoportos bérletet és egy Stoplis ajándékcsomagot vehettek át játékosainktól.

Különdíjasaink pedig egy Stopli sállal és egy 2014-2015-ös őszi szezonra szóló csoportos bérlettel lettek gazdagabbak.

Az ajándékokon kívül természetesen Vidis posztereket is kaptak a nyertesek, melyeket a Vidi játékosai azonnal dedikáltak is a kicsik legnagyobb örömére.

     
 

Íme a kreatív-pályázatunk nyertesei, akiknek ezúton is gratulálunk!

Általános iskola, alsó tagozat
Zsédely Zalán Péter
Németh Fruzsina
Szabó Flóra
Általános iskola, felső tagozat
Csiki Alíz
Szabó Bernadett
Tatai Boglárka
Középiskola
Schulcz József
Szabó Bettina Eszter
Bognár Diána
Közönségdíjasok
Kovács Vivien
Pálfi Melinda
Schulcz József
Különdíjasok
Kanizsai Dominik
András Botond
Schneider Dorottya

 
     

 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek