EDZŐTÁBOR

A Vidi visszatérő vendég Isztriában

2021 óta negyedik alkalommal edzőtáborozunk az év elején a horvát tengerparton.

Csapatunk 2021 óta - egy év kivételével - visszatérő vendég az év elején Isztriában, idén negyedik alkalommal utazunk januárban Horvátországba edzőtáborozni.

Négy évvel ezelőtt, január 6-16. között Porecben készültünk a tavaszi idényre és öt edzőmeccset játszottunk a HNK Rijeka, a Sturm Graz, a HNK Orijent, a Dinamo Zagreb és az NK Osijek ellen.

Egy évvel később Spanyolországban edzőtáboroztunk volna, azonban a világjárvány miatt végül le kellett mondani az év eleji marbellai felkészülést.

2023-ban ismét Isztria felé vette az irányt a Vidi, január 8-20. között Novigradban készült csapatunk, ahol nemzetközi felkészülési mérkőzést játszottunk a Hajduk Split, az NK Osijek, az NK Domzale és az FK Radnicki Beograd ellen.

Tavaly kétszer egy hetet töltöttünk Horvátországban, méghozzá ugyanúgy Umagban volt a csapat főhadiszállása, ahogy idén is. Az első héten egy edzőmeccset játszottunk a Hajduk Split ellen, a második etapban pedig az NK Osijek és az FK Tekstilac Odzaci együtteseivel mérkőztünk meg. Érdekesség, hogy a szerb csapattal idén is játszunk edzőmeccset Umagban.

Umag Isztria északnyugati részén, Porectől 25 km-re, a szlovén határtól pedig mindössze 10 km-re található. Ha a horvát tengerpartot nézzük, akkor az alig 13 ezer fős Umag a legnyugatibb városa délnyugati szomszédunknak. A város egy kis szigettelepülésből alakult ki, legfőbb nevezetessége pedig a főtéren magasodó Szűz Mária- és Szent Pelegrin-plébániatemplom és a mellette különálló harangtorony, amely 33 méter magas és a 17. századból maradt az utókornak - olvasható a pihiszuszi.hu ismertetőjében.

Minden év elején sok futballcsapat választja Isztriát az edzőtábora helyszínéül - tavaly például a Hajduk Splittel ugyanabban a hotelben szálltunk meg.

Az időjárás-előrejelzés szerint január 13-21. között a hőmérséklet napközben 8-11 Celsius-fok körül várható, míg éjszaka akár fagypont alá is csökkenhet a hőmérséklet, azonban esőre nem kell számítani a kéthetes előrejelzés alapján.

A horvátországi edzőtábor tervezett mérkőzései, időpontjai és helyszínei:

Fehérvár FC - NK Brinje Grosuplje (szlovén másodosztály): 2025. január 17. (péntek) 11:30, Umag

Fehérvár FC - FK Tekstilac Odzaci (szerb első osztály): 2025. január 18. (szombat) 11:30, Umag

Fehérvár FC - NK Kalcer Radomlje (szlovén első osztály): 2025. január 21. (kedd) 11:30, Umag

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek