FELKÉSZÜLÉS

Ilyen a boksz!

A felkészülés monotonitását megtörve rendhagyó edzésen vett részt csapatunk a Törteli Box Clubban.

A csütörtök délelőtti edzésre izgatottan készülődtek játékosaink, majd buszra szálltak és a VOK-csarnok (Videoton Oktatási Központ) felé vették az irányt, ahol a Törteli Box Club meghívásának eleget téve rendhagyó bokszedzésen vettek részt.

Az érkezés után a bokszklub vezetőedzője, Törteli Balázs, korábbi kétszeres profi magyar bajnok bunyós köszöntötte a csapatot, majd rövid bemelegítés után edzőtársaival kemény munkára fogta vendégeit.

Már a fociban korántsem megszokott bemelegítő gyakorlatokat is élvezték a játékosok, de igazán akkor voltak elemükben, amikor előkerültek a kesztyűk is.

A helyes alapállás és egy-két ütőmozdulat elsajátítása után többen komolyabb kombinációkkal is megpróbálkoztak, miközben az edzők folyamatosan csiszolták a srácok boksztechnikáját.

Kiderült, van a csapatban, akinek nem idegen a ringek világa. Persze nem hiányozhatott az edzésről a zrika sem.

A tréning végén a legbátrabbak a ringben is megmutathatták a tanultakat, Pető Milán, Nejc Gradisar, Tóth Tamás Vid és Kovács Bence Törteli Balázs ellen tesztelhette tudását.

A kétszeres magyar bajnok házigazda a szó minden értelmében kesztyűs kézzel bánt játékosainkkal, így mindenki megúszta monokli nélkül a remek hangulatú edzést.

Játékosaink ezután visszatértek Sóstóra, ahol a héten további kemény edzéseket vezényel a keretnek Pető Tamás vezetőedző. Január 13-án (hétfőn) pedig Horvátországba utazik edzőtáborba a csapat.

Szerző: Csik Tamás

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek