A 23 esztendős kapus Veszprémből érkezik kölcsönbe csapatunkhoz.
A Fehérvár FC és a VSC 2015 Veszprém megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik csapatunkhoz a 192 cm magas kapus, Kemenes Botond.
Kemenes Botond 2001. november 11-én született Budapesten. 2008-ban az Újpest TE-ben kezdett el futballozni, majd megjárta a III. Kerületi TVE, a Vasas Kubala Akadémia és Budapest Honvéd-MFA egyesületeit is. 2018 nyarán Németországba, az FC Hansa Rostock akadémiájára került, itt pallérozódott korábban - többek között - a világbajnok Toni Kroos is.
2020 szeptemberében visszatért Magyarországra és a Mezőkövesd játékosa lett. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyeiek NB III-as csapatában mutatkozott be a felnőttek között a 2020/2021-es szezonban.
2021 nyarán visszatért az akkor NB II-ben szereplő III. Kerületi TVE-hez, ahol jobbára cserekapusként számoltak vele. Egy évvel később, a 2022/2023-as évadban többször is lehetőséget kapott az NB III-ban, összesen 8 alkalommal őrizte a kaput és egyszer a Magyar Kupában is lehetőséget kapott.
A 2023/2024-es szezonban a Pető Tamás által irányított VSC 2015 Veszprémbe igazolt, ahol az NB III Észak-Nyugati csoportjában 10-szer kapott lehetőséget és 3 MOL Magyar Kupa-mérkőzésen is pályára lépett.
A 2024/2025-ös évad őszi idényében az NB III Észak-Nyugati csoportjának 3. helyén telelő Veszprém első számú hálóőreként 15 bajnokin és 2 kupamérkőzésen védte csapata kapuját.
Korábban U15-től U17-ig a magyar korosztályos válogatott keretében is szerepelt.
A Kemenes név jól cseng a "kapusszakmában", ezúttal sem csak véletlen névazonosságról van szó; Botond a HLSZ által 2013-ban az év kapusának választott, karrierje legjobb éveit a Honvédban töltő Kemenes Szabolcs öccse.
Kemenes Botond a 44-es számú mezben szerepel majd csapatunkban. Sok sikert kívánunk neki piros-kékben!
Új kapusunkat szerződésének aláírása után kérdeztük:
Kemenes Botond első edzése piros-kékben:
+10 kép megtekintése
Szerző: Csik Tamás
Fotó: fehervarfc.hu