UTÁNPÓTLÁS

A Paks ellen nyújtotta tovább győzelmi sorozatát és élre állt U17-es csapatunk

Simek Péterék továbbra is csak győztek 2019-ben és a Vasas hibájával már elsők.

Hajrájához közelednek az utánpótlás-bajnokságok, de egyelőre még minden csapatunk érdekelt a pontvadászatában - a leány U16 viszont szabadnapos volt a hétvégén.

U19 II. osztály 27. forduló
2019. május 11. Vasas-Kubala Akadémia - MOL Vidi FC 5-2 (3-0)
A 6. percben már előnybe került, aztán "elszaladt" a meccsel a Vasas, amelyben játszott és gólt szerzett az angyalföldiek felnőtt csapatában az NB II-ben és a Magyar Kupában is játszó Nagy Zoárd. 48 perc után már 4-0 volt az állás, amikor Tamás Attila duplájával közelítettünk, de tovább már nem sikerült, sőt a végén a hazai csapat le is zárta a kérdéseket. A mieink így maradtak harmadikak, míg a Vasas az élen áll. Legközelebb, szombaton újabb rangadó, a 2. Pécs otthonába látogatnak Toldi Gáborék.

U17 II. osztály 27. forduló
2019. május 11. MOL Vidi FC - Paksi FC 4-2 (0-1)
A félidőben még vezetett és ráijesztett Simek Péter csapatára, de végül vereséget szenvedett Székesfehérváron a Paksi FC U17-es csapata. A mieink az 58. és 65. percekben Szöllősi és Major révén fordítottak, majd bár jött egyenlítés, az említett két játékos újabb egy-egy góllal válaszolt, így alakult ki a végeredmény. Mivel az eddig éllovas Vasas mindeközben kikapott az Újpesttől, élre álltunk a tabellán három meccsel a vége előtt. Szombaton Angyalföldön, a Vasas ellen rangadózunk.

U16 II. osztály 27. forduló
2019. május 11. MOL Vidi FC - Paksi FC 3-2 (1-2)
Az U17-hez hasonlóan az eggyel fiatalabbaknál is elhúzott meccs elején a Paks, ráadásul ebben a korosztályban kettővel is, de a 43. minutumban előbb szépítettünk, majd a második játékrészben Zsédely és Bozai révén fordítottunk is a 13. Paks ellen. Együttesünk így továbbra is kényelmesen második, legközelebb a 3., de 8 pontra lévő Vasassal találkozunk.

U15 I. osztály 27. forduló
2019. május 11. Vasas-Kubala Akadémia - MOL Vidi FC 1-1 (0-0)
Ponttal tért haza a 13. Vasas otthonából U15-ös együttesünk. Nagy Lajos tanítványai a meccs végéhez közeledve, a 63. percben ugyan hátrányba kerültek, de három minutummal később egalizáltak Földing révén, így sikerült a DVSC előtt maradni a tabellán, továbbra is az 5. helyen. Szombaton a 14. Pécs következik.

U14 I. osztály 27. forduló
2019. május 11. Vasas-Kubala Akadémia - MOL Vidi FC 1-2 (0-2)
Az U14-esek magabiztos sikert aratttak Angyalföldön, ugyanis Pető és Gajdóczi góljaival már két találattal is vezettek, mire a 70. percben közelíteni tudott a Vasas. Arany Dávid gárdája a forduló előtt második legyőzésével szép bravúrt ért el és a Nyíregyházát megelőzve most 10. Szombaton a 13. Pécs a következő akadály.

Női labdarúgás

Leány U19 Kiemelt csoport 19. forduló
2019. május 11. MTK Hungária FC - MOL Vidi FC 8-2 (4-0)
Gólgazdag mérkőzésen szenvedett vereséget az U19-es gárda az éllovas, a forduló előtt 152-6-os gólkülönbséggel álló MTK-tól. A kék-fehérek így a 18 meccsen kapott 8 góljukból 2-t ellenünk szedtek be, míg a mieink maradtak 6.-ak. A következő körben a 3. ETO-val csapunk össze Székesfehérváron.

Leány U14 Észak-nyugati csoport 12. forduló
2019. május 8. MOL Vidi FC - ETO FC Győr 0-2 (0-1)
Két nap alatt két bajnokit is vívott leány U14-es csapatunk, amely elsőként a 3. ETO-t fogadta Székesfehérváron és mindkét félidőben egy-egy gólt kapva szűk vereséget szenvedett.

Leány U14 Észak-nyugati csoport 13. forduló
2019. május 10. Balatonfüredi FC - MOL Vidi FC 0-10 (0-5)
Szimán Bálinték másodjára jóval könnyebb ellenféllel, a sereghajtó Balatonfüreddel csaptak össze, amely 3-147-es gólkülönbséggel várta a találkozót. A 3. percben Farkas Gerda révén már előnyben voltunk, amelyet ő maga még kettővel, Bognár Petra hárommal, Kuchta, Madler, Kabai és Szombati még egy-eggyel "tolt meg", így 10 lett közte. Május 25-én a 2. Haladás ellen zárul a bajnokság, de a 7. helyezés gyakorlatilag már matematikailag is biztos.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molvidi.hu

További hírek