A kínai bajnokkal játszunk szombaton este

A Dél-kíniai tigrisként becézett csapat 2010-ben a kínai másodosztályt, tavaly pedig az első osztályt nyerte meg.

Január 28-án, szombaton este az Impact Kupában a harmadik helyért játszottunk volna, azonban ahogy arról online-közvetítésünkben már beszámoltunk, az ukrán Dnipro nem állt ki a döntőbe jutásért a lengyel KS Cracovia ellen, így a torna szervezői kizárták az ukránokat. Helyettük játszunk barátságos meccset a kínai bajnokcsapattal, akik egyébként a február 2-án kezdődő Marbella Kupára érkeztek, ahol olyan csapatok szerepelnek, mint az FC Rubin Kazan, Lech Poznan, Dinamo Kijev, FC Zestafoni és a CSKA Moszkva.

Az Evergrande F.C. az 1990-es évek közepén még stabil tagja volt a kínai első osztálynak, azonban 1997-ben kiestek és csak 2007-ben sikerült nekik visszajutniuk a legjobbak közé. Két szezont követően ismét a második ligában indultak, amit aztán simán meg is nyertek, tavaly pedig megnyerték a kínai bajnokságot, így elmondhatjuk, hogy jelenleg ők a legjobb futballcsapat Kínában.

2010. nyarán sikerült megszerezniük Sun Xiang-ot, ő volt az első kínai labdarúgó, aki játszott a Bajnokok Ligájában, a PSV színeiben. Ráadásul sikerült győztes mérkőzésen bemutatkoznia, hiszen 2007. február 20-án a holland csapat hazai pályán 1-0-ra legyőzte az Arsenalt. Rajta kívül - szintén 2010. nyarán - sikerült megszerezniük a kínai válogatott csapatkapitányát is, Zheng Zhi-t. Korábban a Charlton Athletic-ben és a Celticben is játszott, míg a kínai válogatottban eddig 60 mérkőzésen 15 gólt szerzett a 31 éves középpályás.

Érdekesség, hogy 2011. augusztus 3-án a Real Madrid játszott egy barátságos meccset a kínai bajnokcsapattal, melyen Mourinho csapata sima, 7-1-es győzelmet szerzett.

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek