ELLENFÉL-LES

A 12. helyen álló Gyirmóthoz látogatunk

Az NB I újonca tavasszal a megszerezhető 18 pontból 6-ot gyűjtött be.

Az ősszel is kiszámíthatatlanul meccselő Gyirmótnak a tavaszi rajt óta egy győzelem, három döntetlen és két vereség a mérlege. Győzni az MTK ellen tudtak, ikszeltek a Pakssal, illetve a jelenlegi harmadik Vasassal.

A Gyirmót elleni bajnoki mérlegünk eddig százszázalékos, a 4. fordulóban Gyirmóton, majd a 15. fordulóban a Pancho Arénában is 4-0-ra nyertük. Ennek ellenére sem számíthatunk könnyű mérkőzésre Urbányi István csapata ellen, hiszen minden pontra szükségük van ahhoz, hogy jövőre is az első osztályban szerepelhessenek. A tabella 12. helyén álló csapat 6 ponttal marad el az utolsó előtti DVTK-tól és 10 ponttal a kiesőzónától menekülő MTK-tól, így matematikailag még van esélyük, hogy a hátralévő 8 fordulóban javítsanak pozíciójukon.

A bajnokság eddigi 25 fordulójában a Gyirmót lőtte a legkevesebb gólt, 13-at, és ők kapták - holtversenyben - a második legtöbbet, 37-et. Utolsó bajnoki mérkőzésükön a DVSC otthonában léptek pályára, ahol a 8. percben Simon András találatával megszerezték a vezetést, de végül 2-1-re kikaptak. Azon a találkozón a következő csapat játszott:

Nagy - Tamás, Ndiaye (Novák), Simon A. (Madarász), Radeljic, Bojovic, Kolcák, Bori, Sebastian, Antonov, Kiss.

 

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek