Jakab László 1967 óta, felesége, Jakab Lászlóné 1973 óta szurkol a Vidinek.
"Az első, legemlékezetesebb pillanatom Sóstón még 1967-ben volt, akkor költöztem Székesfehérvárra, mint tanuló, és azóta is a Videoton FC-nek szurkolok. Jó érzés most visszatekinteni, hogy ott lehettem a pályaavatón, mint a Videoton gyár tanulója, de akkor még nem gondoltam, hogy több örömben lesz részem, mint bánatban. 1973-tól a feleségem is részese lehetett a legszebb Sóstói pillanatoknak. Nagyon szép volt az 1985-ös UEFA-kupa-menetelés, amiről egy saját készítésű emlékem is van, képpel és a játékosok aláírásával.
A legemlékezetesebb pillanatok közé tartozott a 2011-es bajnoki cím, és Paulo Sousa irányításával az EL menetelés. Örülök, hogy szurkolhattam a csapatnak a 2015-ös bajnoki cím megnyeréséhez is.
Amint a képösszeállítás is mutatja, a legszebb élményünk a feleségemmel közösen az volt, hogy részt vehettünk 2015. május 24-én a bajnokcsapat dedikálásán, és közös képeket készíthettünk Joan Carilloval, valamint a Bajnokcsapat játékosaival és nem utolsó sorban Stoplival. Reméljük, majd az új stadionban is hasonló élményekben lesz részünk! Hajrá Vidi!"
Köszönjük Jakab Lászlónak és Jakab Lászlónénak a színes beszámolót, és egyúttal gratulálunk, hiszen egy Sóstói emlékbögre boldog tulajdonosa lett! Várjuk továbbra is szurkolóink történeteit, vagy fényképeit a legszebb Sóstói pillanataikról. A beküldők között pedig minden héten egy különleges, Sóstói Stadion emlékbögrét sorsolunk ki. A képeket, és a történeteket a sosto@videotonfc.hu e-mail címre, vagy a 8050 Székesfehérvár Pf.: 430 postacímre várjuk. A borítékon kérjük, tüntessék fel: „Sóstói Stadion”.
Szerző: Papp Brigitta