VÁLOGATOTT

Válogatott meghívót kapott Gradisar és Serafimov

A szlovén és az észak-macedón nemzeti csapat is két barátságos mérkőzést játszik márciusban.

Március második felében, csapatunk Kecskemét elleni bajnokija után idei első összetartásukat tartják meg a válogatottak. Együttesünk két külföldi játékosa, Nikola Serafimov (Észak-Macedónia) és Nejc Gradisar (Szlovénia) meghívót kapott hazája válogatottjának keretébe, mindkettejük nemzeti csapata két felkészülési mérkőzésen lép majd pályára.

Az észak-macedón válogatott március 22-én Moldova ellen, március 25-én Montenegró ellen játszik, mindkét találkozót a törökországi Antalyában rendezik meg.

A szlovének nemzeti csapata március 21-én Máltán lép pályára, március 26-án pedig Portugáliát fogadja Ljubljanában. Szövetségi kapitányuk a szűkített keretet március 13-án hirdeti majd ki.

FRISSÍTÉS: Gradisarra márciusban végül hazája U21-es válogatottjában számítanak, amely a 2025-ös U21-es Eb kvalifikációs sorozatában lép pályára. Ellenfelük ezúttal Bosznia-Hercegovina lesz, a mérkőzést március 22-én 18 órától a szlovéniai Murska Sobotán rendezik meg. A szlovén U21-es válogatott négy forduló után a második helyen áll öt csapatos selejtezőcsoportjában, azonos pontszámmal a listavezető Franciaországgal és megelőzve Ausztriát, Bosznia-Hercegovinát és Ciprust.

Author: Óházy Bálint

Photo: fehervarfc.hu

More news