IGAZOLÁS

Szlovén válogatott csatár a Vidiben!

Nejc Gradisar a Fehérvár FC játékosa!

Klubunk és a szlovén élvonalbeli NK Rogaska keddi megállapodása alapján a Vidiben folytatja pályafutását Nejc Gradisar!*

A fiatal szlovén csatár 2002. augusztus 6-án született Ljubljanában, fiatalon a fővárosi NK Bravo együttesében szerepelt, amelynek színeiben a 2019/2020-as szezonban be is mutatkozott az első osztályban. Ezt követően két évig a másodosztályban játszott, ahol a Brezice és a Rogaska együtteseiben 55 mérkőzésen 23-szor volt eredményes.

A Rogaskát követte az élvonalba is, ahol nem állt le a góltermeléssel, 14 bajnokin 8 gólt szerzett, e mellett eredményes volt a Szlovén Kupában is. A jó teljesítmény válogatott meghívót ért, az USA elleni januári barátságos meccsen kezdőként győztes gólt szerzett, korábban az U21-es nemzeti csapatban hat alkalommal szerepelt.

“A Vidi mellett szólt, hogy itt minden feltétel adott ahhoz, hogy még jobb játékossá váljak, valamint itt erősebb bajnokságban játszhatok, mint a szlovén első osztály. Láttam a Vidi néhány mérkőzését, erős, képzett csapat, tudom, hogy a csapat rendre az első háromban végzett az elmúlt években. A célom, hogy ezt megismételjük és a jövőben az európai porondon is megmutathassuk magunkat. Erős vagyok fejjátékban, jó a sebességem és támadom az üres területeket - ezeket említeném erősségemként. A személyes célom, hogy minél több mérkőzésen játsszak és minél több gólt szerezzek. Remélem, hogy minél előbb be tudok illeszkedni a csapatba, izgatottan várom a találkozást a csapattársaimmal” - nyilatkozta a szerződést aláírása után új igazolásunk, aki a 68-as mezszámot választotta magának.

*Az átigazolás akkor válik véglegéssé, amikor a FIFA ITC (International Transfer Certificate) megérkezik.

Author: fehervarfc.hu

Photo: fehervarfc.hu

More news