INTERJÚ

Szabó Bálint: "Nagy esélyt kaptam, próbálok élni vele"

Fiatal játékosunkkal beszélgettünk pályafutásáról, terveiről és mindennapjairól az első csapat edzőtáborában.

A Vidi legfiatalabb profi labdarúgója, a 17. évét januárban betöltő Szabó Bálint is elutazott a csapattal a második spanyolországi edzőtáborba, és rögtön az első felkészülési mérkőzésen szerepet kapott Marko Nikolics vezetőedzőtől. Az orosz U21-es válogatott ellen 45 percet töltött a pályán Szabó, és játékával nem is okozott csalódást. A meccs másnapján beszélgettünk vele.

Ha jól tudom, sok időd nem volt gondolkodni, milyen lesz az első felnőtt edzőtáborod...

Sok tényleg nem volt... (nevet) Múlt pénteken, a Vidi II edzése után tudtam meg, hogy utazom én is a csapattal szombat reggel. Nagyon meglepődtem, ugyanakkor nagyon vártam is egyben az indulást. Délután még elmentem suliba, este összepakoltam, aztán hajnalban indultam is Sóstóra, majd onnan már a többiekkel a reptérre.

Hogy érzed magad a "nagyok" között? Hogy fogadtak a többiek?

Jó volt csatlakozni az első kerethez, mindenki biztatott, segítenek a beilleszkedésben, én pedig próbálom megfogadni a tanácsokat. Kovács Istvánnal vagyok egy szobában, aki remek társ, szóval köszönöm, jól érzem magam.

Az első meccsen egy félidőt játszottál és kívülről úgy tűnt, jól ment a játék. 

Valóban nem volt rossz, de azért volt már jobb is, és remélem, lesz még jobb. De a visszajelzések pozitívak voltak a többiektől és a mestertől is, aminek nagyon örülök. Próbálok úgy teljesíteni az edzéseken, hogy legyen még lehetőségem megmutatni magam, és bízom benne, hogy a keddi csak a kezdet volt, mert ha nem is ment rosszul, tudok ennél többet is.

A Vidi II-ben szerepeltél ősszel, vagyis az NB III-ban, mekkora különbséget érzel a két csapat, a két osztály között?

Abban nem különbözik a kettő, hogy a Vidi II-ben is mindent kiadok magamból az edzéseken, de természetesen sokkal nagyobb koncentrációt igényel az itteni munka, hiszen a társaim tapasztalt és kiváló focisták. Jóval fiatalabb vagyok mindenkinél, új a közeg. Az NB III-mal összehasonlítva teljesen más az iram, nem beszélve az utánpótlás bajnokságról. Sokszor még edzésen sem egyszerű felvenni a ritmust, de rajta vagyok.

Most voltál 17 éves, milyennek képzeled el a jövődet? 

Nem lehet más a célom, mint megragadni az NB I-es keretnél. Ha pedig úgy ítéli meg a szakmai stáb, hogy a Vidi II-vel folytatom tavasszal, akkor ott akarok bizonyítani és minél előbb visszakerülni ide. Ez az elsődleges célom, aztán persze a bemutatkozás az NB I-ben. A legnagyobb álmom pedig Anglia, a kedvenc csapatom ugyanis a Manchester United.

Ha már Manchester, a kedvenc játékosod is őket erősíti?

Sajnos nyár óta már nem, de így is Wayne Rooney a kedvenc labdarúgóm.

Mennyi szabadidőd marad a foci mellett és mivel töltöd azt?

A 11. osztályt végzem magántanulóként, úgyhogy az edzések, a meccsek és az iskola mellett sok időm nincs, legtöbbször pihenéssel telnek az üres óráim. A sulit is komolyan veszem, tisztában vagyok vele, hogy a tanulás is nagyon fontos.

Ha nem a Vidivel lennél edzőtáborban, akkor az utánpótlás válogatottal készülnél. Ott hogy érezted magad az elmúlt időszakban?

Természetesen hatalmas megtiszteltetés, hogy a magyar válogatottnál számításba vesznek, még ha egyelőre csak utánpótlás szinten is. Sok lehetőséget még nem kaptam, de megteszek mindent, hogy amikor eljön az időm a bizonyításra, akkor ne okozzak csalódást.

Jövő keddig tart még a második edzőtábor, hogy tekintesz a következő napok elé?

Remélem, kapok még lehetőséget, de ezt majd a mester eldönti. Nem teherként, hanem hatalmas lehetőségként fogom fel ezt az időszakot, hiszen tényleg nagy esélyt kaptam, ráadásul fiatalon, próbálok élni vele. Csak arra koncentrálok, hogy kiadjam magamból a maximumot.

 

 

 

Author: Vidi.hu

Photo: vidi.hu

More news