MLSZ licencet szereztek a Vidi masszőrei

Az országban az elsők között végezték el masszőreink a jelenleg legmagasabb fokú tanfolyamot.

A Magyar Labdarúgó Szövetség tavaly nyáron döntött arról, hogy az idei év második félévétől a válogatott keretek mellett, valamint a Kiemelt Utánpótlásképző Centrumokban az „MLSZ masszőr licence” képzését sikeresen teljesítő masszőrök végezhetnek munkát.

Emellett a 2018-ban induló NBI-es, és NBII-es nemzeti bajnokságban, az elit akadémiákon csak az MLSZ által szervezett „masszőr licence” képzésen részt vett és azt sikeresen (vizsgával) teljesített szakemberek dolgozhatnak.

Klubunk két sportmasszőre, Fejes Ildikó és Debreceni Tibor "Penge" a sikeres szintfelmérő felvételi vizsgát követően októbertől decemberig járt az MLSZ által szervezett tanfolyamra, majd a tavalyi év utolsó napjaiban mindketten sikeres vizsgát tettek, így az elsők között szerezték meg a jelenlegi legmagasabb fokú MLSZ masszőri licencet.

"Nagyon hasznosnak ítélem a tanfolyamot, melyen részt vehettem a tavalyi év utolsó felében. Kiváló szakemberek tartottak előadásokat, tényleg sok olyan hasznos dolgot tanultunk, melyeket a mindennapi munkánk során alkalmazni tudunk. A bandázs fontosságától a hideg-meleg vizes terápiáig mindenről volt szó. Fontos számomra, hogy folyamatosan tovább képezzem magam, hiszen a labdarúgás egyik olyan speciális ágazatában dolgozom, mely szinte napról napra változik, ezért elengedhetetlen az, hogy az ember naprakész legyen" - nyilatkozta honlapunknak Fejes Ildikó.

"25 éve vagyok a szakmában, mégis mindig tudnak új dolgokat mondani, hiszen ahogy kolléganőm is mondta, ez egy olyan terület, amely rohamléptekkel fejlődik. Ennek a fejlődésnek köszönhető például, hogy a sérülések utáni rehabilitációs idő az évek, évtizedek során folyamatosan csökkent, vagy éppen a prevenciós kezeléseknek köszönhetően sokkal nehezebben sérülnek meg a játékosok. A tanfolyamon többek közt az akut sérülések azonnali ellátásáról, valamint ugyanezen sérülések rehabilitációjáról is sok szó esett. Úgy gondolom, az igazi szakemberek sosem mondhatják azt, hogy már mindent tudnak, nagyon fontos, hogy rendszeresen járjanak tanfolyamokra, olvassák a szaklapokat - ahogy a közmondás is tartja: "a jó pap is holtig tanul!" - fogalmazott Debreceni Tibor sportmasszőr.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu