ELLEN-ÉRV

"Mindkét csapat számára kiemelt fontosságú lesz a mérkőzés"

A Kisvárda vezetőedzője, Mátyus János abban bízik, hogy vasárnap csapata meg tudja ismételni a múlt heti Ferencváros elleni, második félidei teljesítményét.

"A Fradi ellen nyújtott második félidei teljesítményünk jó kiindulópont lehet, akkor olyan karaktert mutattunk, amit egész ősszel szeretnék látni. Az elsőt pedig inkább hagyjuk... Ami a vasárnapot illeti, mindkét csapat számára kiemelt fontosságú lesz a mérkőzés, hiszen borzasztó nehéz helyzetben van a Fehérvár és mi is, de ha úgy tudunk játszani, mint a második félidőben a Fradi ellen, akkor komoly esélyünk lehet. Szeretném azt hinni, hogy a védekezésünk rendeződőben van, azt gondolom, a csapataimra mindig jellemző volt, hogy jól védekezik és kevés gólt kap. Ettől függetlenül fájó, hogy a Ferencváros szögletből volt eredményes ellenünk, bár három nap múlva azt is láttuk, hogy ugyanilyen módon nyerte meg a Kecskemét elleni meccsét is. Ezt most meg kell úsznunk, de megint nehéz dolgunk lesz, hiszen Kalmár Zsolttal az élen több olyan játékosa is van a Fehérvárnak, akik veszélyesen végzik el a pontrúgásokat. Emellett pedig játékban felül kell tudnunk kerekedni a hazaiakon" - nyilatkozta a vasárnap délutáni bajnoki előtt a Kisvárda Master Good vezetőedzője, Mátyus János.

Author: Óházy Bálint

Photo: kisvardafc.hu

Source: kisvardafc.hu

More news