VIDEOTON FC - MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1-0 (0-0)

Megküzdöttünk a győzelemért a bunkerfocit játszó Mezőkövesd ellen

A csereként beálló Kleinheisler a 85. percben lőtte a győztes gólt.

Történelmi mérkőzésre került sor péntek este a Sóstói Stadionban, hiszen először mérkőztünk meg az élvonalban a Mezőkövesddel.

Csapatunk azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és futószalagon dolgoztuk ki a gólhelyzeteket. Az első percben Fótyik kezezett a mezőkövesdi 16-oson belül, a játékvezető azonban továbbot intett. A hatodik percben Nildo adott jó labdát Nikolicsnak, amit szépen vett át, majd ballal kapura lőtt 10 méterről, Horváth nagy bravúrral szögletre mentett. Öt perccel később Stopira beadását Gyurcsó az ötös sarkáról fejelte kapura, Horváth ismét bravúrral védett. Nem telt el 20 perc, amikor Sándornak sérülés miatt el kellett hagynia a pályát. Középpályásunk bal combja húzódott meg. A mérkőzés 25. percében Gyurcsó távoli szabadrúgása megpattant a sorfalon, Horváthnak nagyot kellett nyújtózkodnia, hogy védeni tudjon. Négy perc múlva ismét szabadrúgásból veszélyeztettünk, ezúttal Nildo tekert alig a bal felső sarok mellé. Öt perccel a szünet előtt Nildo és Nikolics szép összjátéka után csatárunk lőtt kapura 9 méterről, de a mezőkövesdi kapus sokadik nagy bravúrját mutatta be, így a szünetben 0-0-ás állással vonulhattak be a csapatok az öltözőbe.

A második félidőben átálltunk a háromvédős játékra, Mamadu előre lépett a bal szélre, Nildo pedig középre húzódott. Alig telt el tíz perc, amikor újabb taktikai módosítás következett, Tar helyére beállt Zé Luis, így már két csatár volt a pályán, míg Tóth Balázs hátra húzódott a védelem tengelyébe. Csapatunk gyakorlatilag egykapuzott, a vendégek nem is akartak támadásokat kezdeményezni, tíz emberrel védekeztek - igaz mindezt nagyon szervezetten tették. A 68. percben Mamadu helyére Kleinheisler állt be, ennél támadóbb szellemű Vidit nehéz lenne elképzelni. Negyedórával a mérkőzés vége előtt Gyurcsó beadását követően fejelt Zé Luis a felső lécre - ekkor még a szerencse sem volt velünk. A 84. percben Kleinheisler beadását követően úgy tűnt az egyik vendégvédő kézzel ért labdába, de a játékvezető másként ítélte meg az esetet. Pár pillanattal később "Scholes" egy bámulatos cselt követően lőtt szép gólt (1-0). Az utolsó öt percben kezdett el támadgatni a Mezőkövesd, melynek az lett a vége, hogy a 90. percben Farkas Balázs távolról a kapufa tövét találta el, de az eredmény már nem módosult.

Összességében teljesen megérdemelten tartottuk itthon a 3 bajnoki pontot, hiszen rengeteget tett a csapat a győzelemért a foggal-körömmel védekező mezőkövesdiek ellen.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news