TUDÓSÍTÁS

Ligakupa: a Vidi az elődöntőben!

Hősies küzdelem után, összesítésben 1-0-val vertük ki a Debrecent a legjobb nyolc között. A Pécs lesz az ellenfelünk a döntőbe jutásért.

Tavaszi időben, 2000 néző előtt kezdődött a Ligakupa negyeddöntőjének visszavágója Debrecenben. Az első találkozón Nikolics Nemanja büntetőből szerzett góljával 1-0-ra nyertünk, tehát minimális előnnyel futhattunk ki a pályára.

Rögtön látszott, hogy Kondás Elemér nem a levegőbe beszélt, mikor azt mondta a mérkőzés előtt: tovább akarnak jutni. Óriási lendülettel kezdett a Loki, két helyzetet ki is alakított az első 10 percben, de Bozsovics nagyon magabiztos volt a kapuban. Szép lassan átvettük a mérkőzés irányítását, és a félidő közepén több nagy lehetőségünk is adódott. Gyurcsó beadásai, Torghelle lövése, Oliveira kapufája voltak a legemlítésreméltóbb próbálkozások. A 30-40 perc között megint debreceni helyzeteket láthattunk, ám egyik sem volt különösebben veszélyes. Kiegyenlített első 45 perc után mehettek pihenni a csapatok.

A második játékrész elején megint mindent beleadott a hazai csapat, ám ez csak arra volt elég, hogy néhányszor eljussanak a kapunkig, ott azonban nem tudtak túljárni védőink, vagy legvégső esetben Bozsovics eszén. Ahogy egyre inkább kitámadott a Debrecen, több remek kontrát is vezettünk. Gyurcsó kétszer is szépen lőtt kapura, de Torghelle és Nikolics is közel járt a gólszerzéshez. A végéhez közeledve a Loki kétségbeesetten támadott, hiszen mindenképpen gólt kellett volna szerezniük legalább a hosszabbításhoz, de jól védekeztünk, sőt a végén inkább mi álltunk közel ahhoz kétszer is, hogy végleg eldöntsük a párharcot. Torghelle és Gyurcsó lövéseiből végül nem született gól, így 0-0-val zárult a meccs.

Összesítésben 1-0-val jutottunk a Ligakupa elődöntőjébe, ahol a Péccsel találkozunk március 21-én illetve 24-én. Az első mérkőzés Székesfehérváron lesz 17.15-kor, a második Pécsen 18.00-kor.

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu/Kupeczik Krisztián

More news