U17-ES VÁLOGATOTT

Kovács Patrik kezdőként lépett pályára Észak-Írország ellen

U17-es válogatottunk 3-1-re alulmaradt az Észak-Írország elleni elitkörös selejtező mérkőzésen.

Az angliai férfi U17-es elitkörös selejtező utolsó játéknapján a csoport két pont nélkül álló együttese, a magyar és az északír csapat mérkőzött meg egymással az angol szövetség edzőközpontjában, a St. George's Parkban - írja az mlsz.hu

A magyar válogatott az első félidőben Mondovics Kevin találatával vezetést szerzett ugyan, de ellenfelünk jobban bírta az egyhetes sorozatterhelés utolsó félidejét, megfordította az állást, és 3-1-re megnyerte a találkozót.

A csoportot a franciák nyerték 9 ponttal, az angolok 6 ponttal a második helyen zártak, az északírek 3 ponttal, a mieink pont nélkül fejezték be a viadalt.

Csapatunk fiatal támadója, Kovács Patrik kezdőként az 57. percig volt a pályán a mérkőzésen.

Észak-Írország-Magyarország 3-1 (0-1)
Magyarország: Kocsis Botond - Csorba Dominik, Szekár Botond, Vitályos Viktor - Lakatos Noel (Pál Barna, 57.), Somogyi Ádám, Décsy Ádám (Egri Imre, 69.), Bolgár Botond (Kugyela Zalán, 80.) - Barkóczi Barnabás (Madarász Ádám, 69.), Kovács Patrik (Szép Márton, 57.), Mondovics Kevin

Author: Óházy Bálint

Photo: fehervarfc.hu

Source: mlsz.hu

More news