JÁTÉKVEZETŐ

Kovács Imre vezeti az MTK elleni meccsünket

A 34 esztendős korábbi NB II-es labdarúgó péntek este debütál játékvezetőként az élvonalban. 

Kovács Imre 1989. november 3-án született Budapesten. A játékvezetői vizsgát 2009-ben tette le, az NB II-ben 2020. augusztus 23-án mutatkozott be egy Ajka - Szentlőrinc mérkőzésen. Eddig 57 NB II-es bajnokit vezetett, az élvonalban pedig péntek este fog debütálni a Sóstói Stadionban.

Érdekesség, hogy korábban játékosként az NB II volt a legmagasabb osztály ahol pályára lépett, 2011-ben pedig játszott a Vidi akkori tartalékcsapata, az NB II-es Videoton-Puskás Akadémia ellen is a FOCI24.COM-KVSC színeiben. Hartyáni Gábor együttese magabiztosan nyert 4-0-ra azon a találkozón. 2010-ben az Újpest NB II-es együttesében szerepelt, ahol többek közt az a Bognár István is a csapattársa volt, aki pénteken az MTK Budapest játékosaként léphet pályára ellenünk a Sóstói Stadionban.

Kovács Imre segítői Vígh-Tarsonyi Gergő és Szécsényi István lesznek az oldalvonalak mellett, míg a tartalék-játékvezetői teendőket ezúttal Zierkelbach Péter látja el a pénteken 20:00-kor kezdődő Vidi - MTK bajnokin.

Author: Wéninger Ákos

More news