VIDEOTON FC - NK OSIJEK 2-0 (1-0)

Két góllal nyertünk az NK Osijek ellen

Feczesin az első félidőben, Lazovics pedig a második játékrészben volt eredményes.

Szombat este 18 órakor nemzetközi felkészülési mérkőzést játszottunk a horvát bajnokságban jelenleg 3. helyen álló NK Osijek ellen. A horvát együttest mintegy harminc nagyon lelkes drukker kísérte el Felcsútra, akik megállás nélkül, végig buzdították kedvenceiket. A találkozóra egyébként összesen körülbelül 500-an voltak kíváncsiak a helyszínen.

A találkozó első húsz perce különösebb említésre méltó esemény nélkül telt el, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 21. minutumban aztán közel járt a vendégcsapat ahhoz, hogy megszerezze a vezetést: Mioc Benedik lőtt kapura 22 méterről, a labda a jobb kapufán csattant. Néhány perccel később Lazovics 25 méterről vette célba a horvát kaput, azonban lövése nem volt pontos. A 28. percben Feczesin tűnt fel kissé szokatlan helyen, a pálya jobb szélén, de ha már arra járt, akkor remekül tekerte kapu elé a labdát, ahol Bódi érkezett, és estében alig fejelt kapu fölé.

A félidő vége előtt tíz perccel Szolnoki nagy bedobását követően, az ötös környékén egy vendég védő csúsztatta meg fejjel a játékszert, amelyet végül Feczesin fejelt közelről a kapuba (1-0). Öt perc elteltével kis híján lemásoltuk ezt a találatot, azonban ezúttal a horvátok kapusa lelopta Feczesin fejéről a labdát.

A szünetben Pátkai és Feczesin maradtak az öltözőben, helyükre Varga József és Scsepovics álltak be. Az 50. percben Lazovics lőtt kapura 25 méterről egy szabadrúgást, a labda egy védőről szögletre pattant. A sarokrúgást Bódi végezte el, Juhász pedig az ötösön belülről fejelt kapu fölé.

Az 54. percben egy előre ívelt szabadrúgást követően, a 16-oson belül szépen fejelte tovább Juhász a játékszert Lazovics elé, aki 7 méterről fejelt kapura, Malenica a léc alól nagy bravúrral tolta ki a labdát. Szűk tíz perc elteltével Perosevic került hatalmas helyzetbe, 10 méterre a kapunktól a már vert helyzetben lévő Kovácsik mellett lőtte el a labdát, amely a jobb kapufa tövéről pattant ki. Nem telt el két perc, és egy gyors vendégtámadás végén Dmytro Lopa is telibe találta a kapufát.

Ezt követően sikerült nyomást gyakorolnunk a horvátokra, melynek a 73. percben meg is lett az eredménye. Bódi szögletét követően Vinícius csúsztatta meg a labdát, a jó helyen álló Lazovics pedig néhány lépésről a kapuba juttatta azt, 2-0-ra módosítva a találkozó állását. A 78. percben Lulic használta ki védelmünk megingását és szépen került gólhelyzetbe, Kovácsik azonban bravúrral hárítani tudott. Öt perccel a találkozó vége előtt még feljegyezhettünk egy újabb horvát kapufát, de a mérkőzés eredménye már nem változott.

Csapatunk legközelebb jövő héten szombaton, 18 órakor lép pályára bajnoki mérkőzésen, méghozzá a Haladás ellen a Pancho Arénában.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news