VIDEOTON FC - DVSC 1-0 (0-0)

Jó iramú mérkőzésen, Nikolics góljával nyertünk a bajnok DVSC ellen

Csapatunk végig fölényben futballozott, sok helyzetet alakított ki, de a remek napot kifogó Verpecz eszén csak egy alkalommal tudott túljárni Nikolics.

Az idei év első komoly rangadóját a DVSC ellen játszottuk a Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Mindkét csapat gólzáporos Magyar Kupa párharccal hangolt a mai meccsre. A DVSC az NB III-ban szereplő Létavértest ütötte ki két mérkőzésen 10-0-ás összesítéssel, mi az NB II-es ZTE-n léptünk túl úgy, hogy hazai pályán 4-0-ra, idegenben pedig 6-3-ra nyertünk.

Az első lehetőség a vendégcsapat előtt adódott, a 2. percben Szakály tekert a 16-os sarkáról kapura, Bozsovics szépen védett. Egy perccel később Nikolics kényszerítőzött Kováccsal, csatárunk lövését óriási bravúrral, lábbal védte Verpecz. Vagyis nagyszerű iramban kezdődött az idei év első komoly rangadója. A folytatásban sem hagyott alább a játékosok kedve, mindkét kapu előtt adódtak gólhelyzetek. A 16. percben Bódi beadását Coulibaly az ötös sarkáról lőtte mellé. A 30. percben egy debreceni játékos kézzel ért a labdához a 16-oson belül, a teljesen jogos büntetőt azonban nem ítélte meg csapatunk számára a játékvezető. Öt perccel később Tóth lőtt távolról kapu fölé egy szabadrúgást, a 40. percben pedig Nikolics maradt le centikkel Brachi beadásáról. A 42. percben újra Niko került helyzetbe, nagyon éles szögből lőtt remekül kapura, Verpecz azonban ismét bemutatott egy bravúrt. Egy minutummal később ismét Niko került helyzetbe, 12 méterről azonban ha csak kevéssel is, de kapu mellé lőtt. Az első félidő végén Ramost állította ki Iványi sporttárs, miután megütötte Tóth Balázst. Ez volt az első félidő utolsó momentuma.

A második félidő egy Czvitkovics lövéssel kezdődött, amit Bozsovics magabiztosan hárított. Az 53. percben Gyurcsó 19 méterről nagy erővel lőtt kapura, Verpecz sokadik bravúrját mutatta be a mérkőzésen, ezzel megőrizte a Debrecen kapuját a góltól. Öt perccel később ismét Gyurcsó járt nagyon közel a gólszerzéshez, ezúttal a kapufa segítette ki a debrecenieket. A 60. percben Kovács került a földre a Loki 16-osán belül, a megítélt büntetőt Nikolics nagyon magabiztosan értékesítette (1-0).

A mérkőzés utolsó 25 percében több csere és kisebb szabálytalanságok miatt nem alakult már ki folyamatos játék, de a két csapat gondoskodott arról, hogy a végjáték izgalmas legyen. A 87. percben Coulibaly egyedül vezethette a labdát a kapunkra, Bozsovics nagy bravúrral védett. Egy perccel később Kovács került a túloldalon nagy helyzetbe, Verpecz hatalmasat védett.

Csapatunk igazán támadószellemben futballozott 90 percen keresztül, számos nagy helyzetet kidolgozott. Akár több góllal is nyerhettünk volna, a végeredmény viszont maradt az 1-0, vagyis komoly feladat vár ránk két hét múlva Debrecenben a visszavágón.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news