VÁLOGATOTT

Idén másodjára a válogatott nyerőembere Pátkai Máté!

Horvátország után Walest is a MOL Vidi FC játékosának góljával vertük!

A magyar válogatott a szlovákiai vereség után Horvátországot - Pátkai Máté góljával -, majd Azerbajdzsánt is legyőzte a 2020-as Európa-bajnokság "E" jelű selejtezőcsoportjában és így kedvező helyzetből, ugyanakkor némi eredménykényszer alatt várhatta a Wales elleni rangadót.

A június 11-én 20:45-kor kezdődő mérkőzés volt az utolsó a MOL Vidi FC labdarúgói számára a rekordhosszúságú 2018-19-es idényben, a kezdőcsapatba pedig a négy vidis kerettag közül végül Pátkai Máté tudott bekerülni, míg Kovács István, Vinícius Paulo és Kovácsik Ádám a kispadon kapott helyet (és mint később kiderült, később sem álltak be). A vendégkezdőben "régi ismerősünk", Ethan Ampadu is ott volt, aki a Chelsea elleni, decemberi EL-mérkőzésünkön éppen a Groupama Arénában fejelt öngólt.

Támadólag léptünk fel, az első három percben több lehetőség is adódott a mieink előtt, de aztán kissé kibontakoztak a walesiek. A 14. percben Dzsudzsák szabadrúgását bravúrral elfejelték a védők, de éppen Szoboszlaihoz, aki 12 méterről fejjel vette célba a bal felsőt, a kapus már verve volt, de melléhullott a játékszer.

Egy percen belül óriási ziccer maradt kihasználatlanul: Dzsudzsák ragyogó labdával ugratta ki a védelem mögött Szalait, aki középre tekintett és Holender felé játszott, a friss magyar gólkirály azonban becsúszva centikkel lemaradt a kapu torkában.

A 25. percben jött az első komolyabb vendéghelyzet is, James robogott el a bal oldalon, majd Lawrence elé játszott, aki 12 méterről, kissé balról nem tudta ellőni a hosszúba, Gulácsi védett. A 27. minutumban Dzsudzsák beadása találta üresen Pátkait, aki a hosszún ollózott volna, sikertelenül. A következő akcióból Szalai lőhetett egy szabadrúgás után 7 méterről, de ziccerben nem találta el jól a labdát, így szögletre mentettek a védők. A 36. percben Dzsudzsák szögletét Orban fejelte erővel az oldalhálóba. A 42. percben Dzsudzsák beadására hárman-négyen is berobbantak középen a mieink közül, végül Szoboszlai és Szalai között a kapusban akadt el a gólvonal felé tartó labda.

A szünetben egyik oldalon sem volt csere, az első helyzet pedig megintcsak a magyarok előtt adódott: az 56. percben egy elfejelt beadást Szoboszlai vett mellre, majd pattanás után lőtt, az életerős löket védhetetlenül haladt a bal felső felé, de végül elzúgott a léc fölött. Nem sokkal később Holendert Varga Roland váltotta.

A 61. percben váratlanul Lawrence lépett ki a teljes védelmünk mögött Bale-lel párban, előbbi centerezését azonban a világklasszis támadó ajtó-ablak ziccerben eltörte, így éppen Gulácsi kezébe hullott. A 70. percben Dzsudzsákot Kleinheisler váltotta. A 77. percben egykori középpályásunk bombázta rá 30-ról, Hennessey védett, a szögletet viszont kis híján sikerült bekanalazni: a gólvonalról mentettek a vendégvédők. Az akció lezárásaként Orban fejelt 15 méterről kapura, de ez nem okozott gondot a hálóőrnek.

A 80. percben Gulácsi borzolta a kedélyeket, amikor veszélytelennek tűnő helyzetből a rárontó Wilsonba lőtt, de a játékszer a háló tetejére esett. Szekundumokkal később újabb vidis válogatott gólt ünnepelhetett a közönség: Szalai tartott meg harcosan egy felívelt labdát, támadónkat eltüntették, de a játékszer éppen Pátkai elé került, aki 7 méterről, erősen a kapuba lőtt (1-0)!

A gól után Szoboszlai helyére Bese állt, a 86. percben pedig egy Varga-szabadrúgást csúsztatott meg Szalai, ám miliméterekkel elsuhant a kapufa mellett a labda. A hajrában nagy nyomást helyezett a magyar kapura a walesi válogatott, de védőink állták a sarat, így sikerült begyűjteni a három pontot.

A magyar válogatott ezzel kilencpontos a selejtezőcsoportban és - egy meccsel többet játszva ugyan, de - élre ugrott a kvintettben!

Magyarország - Wales 1-0 (0-0)
2019. június 11. 20:45, Groupama Aréna
 néző, vezette: Jug - Zunic, Vidali - Kajtazovic (mindannyian szlovének)

Gól: Pátkai (80.)

Magyarország: Gulácsi - Lovrencsics, Baráth, Orban, Korhut - Pátkai, Nagy Á. - Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.), Szoboszlai (Bese, 82.), Holender (Varga R., 59.) - Szalai

Author: Guber Péter

Photo: molvidi.hu

More news