Hódítás Párizsban

Mégsem a látnivalók jutottak először a Videoton-játékosok eszébe, amikor megtudták, hogy a második fordulóban a Paris Saint Germain lesz az ellenfelük. No nem azért, mintha nem érdekelné őket, a külön-külön is lenyűgöző élményt kínáló nevezetességek látványa. Hiába, ez szinte foglalkozási ártalom, a labdarúgó először mindig az ellenfélre gondol.

Rocheteau, Fernandez, Janvion, Couriol, Szusics és a többi párizsi játékos nevével ismerkedtek. Közülük néhányat még nem is olyan régen a televízió képernyője előtt csodáltak, mint az Európa-bajnokságot nyert válogatott játékosait. Kovács Ferenc sem az utazási irodák felhívására, hanem az ellenfél feltérképezésére indult útnak. "Az volt a kérésem, hogy lehetőség szerint jó előre megnézhessem magamnak a soron következő ellenfelet. Hiteles képet ugyanis csak így lehet nyerni."

Mi sem természetesebb, hogy a székesfehérváriak mesterének ez a kívánsága teljesíttetett. A vezetőedző el is utazott a francia fővárosba és megnézte a PSG - Lens bajnoki mérkőzést. Visszatérése után készségesen állt a sajtó rendelkezésére. Tájékoztatójának lényege az volt, hogy technikás, jó csapat az ellenfél. Ennek ellenére úgy ítélte meg, hogy egyenlőek az esélyek a továbbjutásra.

Ennél természetesen többet mondott a játékosainak. Mint mindig, most is tüzetesen elemezte az ellenfél stílusát és elmondta véleményét a francia csapat tudásáról. Ez eddig a szokásos recept — mondhatnánk. Ezt minden edző megteszi. Igen ám, de ennek a fránya szakmának is megvannak azok a fortélyai, amit nem tanítanak a főiskolán, a tanfolyamokon. Ezzel kapcsolatos a következő történet.

"Mikor a „Főnök” hazajött, már az edzés előtt elmondta, hogy egyénileg jól képzett futballistákból álló együttes a PSG. Öriási reklámmal, sajtóval rendelkezik. A mi programunk éppen futás volt aznap, a sárpentelei parkerdőben. Kocsival mentünk ki, s Feri bácsi szólt, menjek vele. Útközben azt mondta; ha mi bátran merjük játszani, amit tudunk, akkor már kint eldönthetjük a továbbjutást! Ilyesmit soha nem szokott kijelenteni, még nekünk sem. És ezt akkor előre megmondta. A meccs előtt!"
(Szabó József visszaemlékezése.)

Milyen egyszerű is lenne az egész, ha csak ennyi volna a győzelmek titka ...

"Egyszer láttam a PSG-t" — mondta Kovács Ferenc. — "Ezenkívül Bognár Ferenc, a labdarúgó szakosztály elnökségi tagja tekintette meg még egy találkozójukat. Ő is megerősitette, amit jómagam is megállapítottam. Tisztában voltunk az ellenfél játékerejével és egyszerű volt az ellenjátékot megszerkeszteni. Az nem vitás, hogy kiváló játékosokból állt a hazai csapat, de úgy fogalmazhatnám meg legtalálóbban: nem volt szabályozva. Hiányzott náluk az igazi összhang. Ebből következtettem arra, hogy ezt a csatát akár idegenben eldönthetjük."

A csapat a délutáni órákban indult Budapestről, s az érkezés után azonnal a Parcdes Princesbe, a mérkőzés színhelyére vezetett a küldöttség útja. A gép fedélzetén Fejes Gábor technikai vezető meghökkentő történetet mesélt. "Tudjátok, hogy Kovács Ferenc majdnem otthon maradt? Ugyanis csak egyszeri vízuma volt és soron kívül intézték el a francia nagykövetségen a második beutazási engedélyt. Maga a konzul járt közbe az érdekében."

A budapesti francia konzul a párizsi mérkőzés után egyébként nagy tisztelője, talán azt is meg lehet kockáztatni, drukkere lett a Videotonnak. Valamennyi további kupa-mérkőzését megtekintette Székesfehérváron.

A hatalmas és az esti kivilágításban még színpompásabbnak tűnő Orly repülőtéren a PSG megbízott képviselője fogadta a csapatot. Azonnal a küldöttségre várakozó autóbuszba terelte a társaságot. Útközben gyors eligazítást tartott. A vezetőket a Lidóban várják, a csapat a stadionba megy, az újságírókat pedig majd egy másik szállóba viszik. Méltóságteljesen gördült a Hercegi Parkban levő stadion főbejáratához az autóbusz. Kíváncsian szálltunk le, mihamarabb látni akartuk a világ egyik legszebb stadionját! Majdnem teljes sötétség fogadott. Csupán az egyik folyosó volt megvilágítva. Néhány pályamunkás társaságában kimentünk a játéktérre. Még így, a csillagok fényénél is csodálatosnak tűnt a Parcdes Princes. Az ovális alakú tető — a teljes nézőtér fedett — felett ugyanis csak a csillagok fénye szolgált alkalmi fényforrásként.

"No ez szép" — mondta Vadász Imre, mikor változatlan látási viszonyok mellett kikocogott a pályára. — "Már csak néhány gyertya kellene..."

Mitagadás, kissé furcsa volt ez a fogadtatás.

"Ügy érzem magam, mint valami szegény rokon, aki hivatlanul betoppant ebbe a csodálatos sportpalotába" — jegyezte meg Szabó.

Egyszerre izgatott kiabálás hallatszott. Megérkezett monsieur Lescours, a PSG igazgatója. Sűrű bocsánatkérések között elmondta, hogy ők csak bérlik a stadiont és akit a csapat itteni fogadásával megbízott, súlyos mulasztást követett el. Pillanatokon belül kigyúltak a fények, labda azonban még mindig nem volt. Enélkül ugye nehéz edzést tartani egy labdarúgócsapatnak. Lescours úr elővarázsolt valamelyik vitrinből egy ajándékba kapott vadonatúj labdát, majd hamarosan a többi is előkerült. Az igazgató roppant zavarban volt, igyekezett mulasztását pár üveg pezsgővel helyrehozni.

"Magyarok vagytok?" — kérdezte egy idősebb úr, méghozzá magyarul, amikor rövid terepszemlét tartottunk szállodánk környékén. "Igen, futballmérkőzésre jöttünk, ugyanis" ... de nem folytattuk, mert a Folies Bergere előtti nyüzsgésben pár méter távolságról úgysem értette volna szavainkat az ajtóban álló úr, aki nem volt más, mint Michel Gyarmati, a magyar származású világhírű rendező, Folies Bergere művészeti igazgatója.
"Gyertek beljebb, legyetek a vendégeim! Kár, hogy nem jöttetek előbb, most voltak a „Magyar képek”."
"Éppen edzésről jövünk" — magyaráztuk — "ugyanis holnap a Videoton a PSG-vel játszik."
"Sok sikert kívánok a Videotonnak! No, de gyertek már beljebb..."

Milyen szerencsénk volt, hogy összetalálkoztunk a híres párizsi mulató vezetőjével. A Pare des Princes-beli fogadtatás ellenére mégiscsak szép ez a Párizs! Másnapra még szebb lett.

A mérkőzés délutánján a francia fővárosban is eleredt az eső. A stadion környéke mégis akár a felbolydult méhkas. Dudákkal, kereplőkkel, sőt a modem technika jóvoltából önműködő szirénákkal, — ezt nyomkodni, fújni sem kell — vonultak a PSG hívei a stadionban. Óriási ováció fogadta a pályára lépő RTL (Rádió Televízió Luxemburg) feliratot viselő fehérmezes hazaiakat. A Videotont gyér taps köszöntötte, de annál szívmelengetőbb volt a mintegy harmincfőnyi Ibusz-csoport biztatása. Ekkor még csodálkozva. majdnem sajnálkozva nézték őket a hazai szurkolók.

Jobban nem is kezdődhetett volna a mérkőzés a mi szempontunkból. Csongrádi megzavarta Szusicsot, Szabó ott termett és el is vette a labdát a jugoszláv válogatottól. Aztán a kétségbeesetten kifutó Baratelli mellett is elhúzta a labdát és nyugodtan a hálóba gurított. Vezet a Videoton a 2. percben! Csak óvatosan, talán túl korán jött ez a gól. Az lehetetlen, hogy ne egyenlítsenek a párizsiak. Hiszen idő van bőven. Ebben reménykedtek a hazai szurkolók is, de hiába. A PSG körülményesen, sok haszontalan adogatással játszott. A Videoton játékosai mintha elöl-hátul többen lettek volna. Ha kellett a középpályán, ha úgy adódott a saját tizenhatosuknál, de az sem volt ritka, hogy az ellenfél kapuja előtt teremtettek létszámfölényt. Még fél óra sem telt el, amikor Májer beadását a késlekedő védők közül Szabó fejelte a kapuba, és máris két gól volt az előny.

"Amikor Csongrádi megzavarta Szusicsot, ösztönösen én is elindultam. Ahogy hozzám került a labda, egy gondolatom volt: azonnal kapura törni. A másodiknál számítottam Májer beadására" — mondta Szabó.

A szünetben a sajtó részére fenntartott büfében a francia újságírók a Videotont dicsérték és igencsak bírálták a milliomos klub játékosait. Ez alatt a fehérváriak öltözőjében Kovács Ferenc nyugtatgatta csapatát.

"Érdekes, hogy a „Mester” tűnt idegesebbnek" — mondta Novath György, aki ezen a találkozón játszott először beállóst igazi tétmérkőzésen, mégpedig nagyon jól. — "Talán érezte, hogy túl szép ez az eredmény. Féltett bennünket az elbizakodottságtól."
Fejes Gábor szem- és fültanúja volt a két félidő között történteknek.
"Kovács Ferenc azt kérte a fiúktól, hogy továbbra is úgy játsszanak, mint az első félidőben és higgyék el, rúgnak még gólt."

Elhittek és a második félidőre is jutott két magyar találat. Ezúttal Csongrádi volt az ügyeletes gólszerző. Májer, majd Burcsa beadása után talált a kapuba.

"A kontratámadásaink mindig meglepték a párizsiakat. Talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, még rúghattunk volna további gólokat" — mondta góljairól a csapatkapitány.

Igaza volt, valóban akadt még jó néhány gólszerzési lehetősége a Videotonnak. Azért a PSG nem holmi szedett vedett társaság volt... Mihelyt érezték, hogy a cserék után lelassult kissé a Videoton, azonnal ki is használták lehetőségeiket. Rocheteau kétszer is a kapuba talált.

4:2 lett a vége. Ez az eredmény és a mutatott iskolajáték tapsra késztette a kényes ízlésű francia közönséget is. A mérkőzés végén már nem is néztek olyan furcsán a maroknyi, ám annál lelkesebb magyar táborra! A vastaps aztán végigkísérte a Videotont egészen Madridig.

Aki azt hinné, hogy a Videoton öltözőjében lakodalmat ültek a játékosok, téved. Borzasztóan bántotta őket a végén bekapott két gól. Talán csak akkor oldódtak fel, amikor Palotás Rezső, Magyarország párizsi nagykövete és felesége túláradó örömmel gratulált nekik.

Miután a helybeli sajtó „árhulláma” elvonult, Kovács Ferenc Zombori Sándorral és Váradi Bélával, az egykori válogatott játékosokkal beszélgetett. Zombori és Váradi ma Franciaországban játszik.

"Nagyon kedvesek voltak" — mondta Kovács Ferenc.
"Gratuláltak a Videotonnak és elmondták, hogy milyen sokat jelentett nekik a fehérváriak győzelme. Egészen másként fogják kezelni őket ezután az egyesületükben. Később is megerősítették, hogy sokkal szívélyesebbek velük, megnőtt a tekintélyük."

A harmincezer embert szinte pillanatok alatt felszippantotta a hatalmas metropolis. Jó fél órával a mérkőzés után már csak néhány PSG játékos volt az öltöző környékén. Ök is igyekeztek csendben eloldalogni. Couiiolt azonban mégis sikerült szóra bírni.

"Fantasztikusan játszották a magyarok. 4:0-ig egyszerűen nem tudtunk lépést tartani velük. Szívesen játszanék néhányukkal egy klubban. Persze itt Párizsban."

Szokás szerint a mérkőzés értékelését másnapra beszéltük meg Kovács Ferenccel és a játékosokkal. Majd a repülőtéren, illetve a repülőgépen kielemezzük a történteket. Aztán kiderült, időnk van bőven, mert hiába voltunk mi indulásra készek, a sztrájk miatt maradnunk kell még egy napot.

Volt aki örült ennek, hisz még egy nap Párizsban nem akármilyen lehetőség, mások viszont szívesebben utaztak volna vissza. Kovács Ferenc azonnal kérte, hogy biztosítsanak edzéslehetőséget, mert a hétvégén bajnoki mérkőzést kell játszani és két nap kiesés már sok lenne. Készségesen teljesítették kívánságát, a csapat csütörtök délután átmozgató edzésen vett részt. De előbb még egy, a szrájknál jóval kellemesebb meglepetés várta őket. Palotás Rezső, hazánk párizsi nagykövete ebédre hívta meg a küldöttséget. A vezetők és a játékosok azóta is jó szívvel emlékeznek erre a kellemes, megtisztelő vendégeskedésre.

Az értékelésre másnap mégiscsak sor kerülhetett.

"Fegyelmezetten és okosan játszottunk 4:0-ig. A játékosok érezték, hogy nem szabad csak védekeznünk. Elhitték és végrehajtották, amit előzőleg kértem tőlük. Döntő volt, hogy Szusicsot, Femandezt és Rocheteaut ki tudtuk kapcsolni. A végén némi zavar támadt sorainkban a kényszerű cserék után. Ezért kaptuk a két gólt, de az ilyen győzelemből is lehet, sőt, kell tanulni! Ügy érzem, sikerünk a csapatjáték diadala volt" — mondta Kovács Ferenc.

Hogy mit jelentett a Videoton győzelme? Bizonyára komoly szakmai értekezést lehetne írni erről, ehelyett befejezésként egy rövidke történet. A sztrájk éjszakáján a Pompidou-központ környékén séta közben az egyik magyar turistának az a bohókás ötlete támadt, hogy egy éppen készülőben levő divatfrizurát lefényképezzen. A „tulajdonos” készségesen megengedte és megkérdezte, honnan jöttünk. Kézzel-lábbal magyaráztuk, azonban hiába. Valaki végre kimondta a bűvös szót.

Videoton!
Ah! Videoton! Szuper! Magnifique! — és azonnal meghívta a társaságot egy italra a szomszéd vendéglőbe.

A Videoton-név később egész Európában hasonlóan hatott.

/részlet Posch Ede - Sipos József: A Videoton nagy napjai című könyvéből/