Evandro, aki rendszeresen együtt edzett C. Ronaldoékkal

Hétfőn délután a Sóstói Stadionban sajtótájékoztatón mutatta be klubunk az újságíróknak a fiatal, portugál támadót.

Nagy érdeklődés övezte az újságírók részéről Evandro hivatalos bemutatását hétfőn délután a Sóstói Stadionban. Összegyűjtöttük a legérdekesebb újságírói kérdéseket és Brandao válaszait.


Édesapám is labdarúgó volt, és amikor 7 éves voltam, akkor kapott egy lehetőséget, hogy Portugáliában játsszon, így oda költöztünk. Azóta a családom már visszaköltözött Angolába, a barátnőm pedig Portugáliában tanul egyetemen.

- Milyen érzés volt a Manchester United labdarúgójának lenni?
Életem eddigi legszebb élménye, hogy a MU labdarúgója lehettem. Három évet játszottam ott, és az utolsó ott töltött évben rendszeresen a felnőttekkel edzettem. Természetesen honfitársaimmal voltam a legjobb viszonyban, vagyis Nanival és Cristiano Ronaldoval, de nagyon sokat tanulhattam olyan sztároktól is, mint Paul Scholes vagy éppen Ryan Giggs.

- Ezt követően a harminckétszeres portugál bajnokcsapathoz, a Benficahoz kerültél. Nem nagy visszalépés a MU és a Benfica után Magyarországon futballozni?
Semmiképp nem tartom ezt visszalépésnek, inkább úgy fogalmaznék, hogy ez egy oldallépés. Maradhattam volna a Benficaban is, de ott egy 40 fős keret van, és a kispadon nem fogok tudni tovább fejlődni. Ezért örültem annak, hogy Paulo Sousa - aki a portugál U16-os válogatottban a szövetségi edzőm volt - megkeresett, és az ő neve garancia arra, hogy egy olyan helyre kerültem, ahol remek szakmai munka zajlik. Ráadásul komoly tervei vannak a csapatnak, ez pedig szintén arra ösztönzött, hogy Székesfehérváron folytassam a pályafutásom.

- Szerinted van esélye a csapatnak arra, hogy ledolgozza a BL-selejtezőben a 2-0-ás hátrányt, és
Sajnos nem láttam az első mérkőzést, pedig szerettem volna megnézni, de pont akkor utaztam Magyarországra. Úgy gondolom a kétgólos hátrány ledolgozható, az edzéseken azt tapasztaltam, hogy minden játékos nagyon elszántan készül és tovább akarnak jutni. Nagyon jó lenne, ha ez sikerülne, mert akkor a következő fordulóban, akár már pályára is léphetnék.

- A bajnokságban azonban már akár vasárnap, a Paks elleni mérkőzésen bemutatkozhatsz, igaz?
Igen, így van, bár úgy érzem, fizikálisan még van egy kis lemaradásom, de biztos vagyok benne, hogy hamar 100%-os állapotban leszek.

- Mik a fő erényeid, mik azok a tulajdonságaid, amikkel segíteni tudod a csapatot?
A legnagyobb erényem, hogy gyors vagyok. Szeretek a 16-oson belül érkezni a beadásokra. Ezenkívül nagy erősségem a fejjáték. Remélem jó játékkal, gólpasszokkal és sok góllal segíthetem a Vidit a jövőben.

Author: Wéninger Ákos