ELLENFÉL-LES

Az ötödik helyezett MTK otthonába látogatunk

A forduló rangadóját a Hungária körúton rendezik meg szombaton 15 órától.

Szombaton délután 15 órakor 107. alkalommal találkozunk az MTK-val az élvonalban. Az eddigi 106 NB I-es bajnokiból 44-et megnyertünk, 22 döntetlen mellett 40 fővárosi siker született. A gólkülönbség 164-131 a javunkra. Az MTK a 2022/2023-as szezonban az NB II-ben szerepelt és a DVTK mögött a második helyen végzett, így azonnal sikerült visszajutnia a legjobbak közé a fővárosi kék-fehér együttesnek.

Horváth Dávid együttese annak ellenére is ott van az ötödik helyen a tabellán, hogy ebben a szezonban már három komolyabb vereségbe is beleszaladt az MTK (MTK - FTC 1-6, MTK-PAFC 0-5, FTC - MTK 5-1). A Sóstói Stadionból is pont nélkül távoztak a kék-fehérek, októberben magabiztosan nyertünk ellenük 3-0-ra. Viszont az MTK nyolc alkalommal is nyerni tudott az idei szezonban és négyszer döntetlent játszott, így 28 ponttal az 5. helyről várja a szombat délutáni mérkőzést. Érdekes adat, hogy az MTK kapta a harmadik legtöbb gólt eddig a bajnokságban, a kék-fehérek hálója 33 alkalommal rezzent eddig meg. Náluk csak az Újpest (40) és a ZTE (37) kapott több gólt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Marin Jurina (bosnyák-horvát, Diósgyőri VTK)
Kölcsönből visszatérők: Nagy Zsombor (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe távozók: Lehoczky Roland (Tiszakécskei LC), Zuigeber Ákos (Szeged-Csanád GA), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Forrás: NSO

Az MTK legeredményesebb játékosa az ötgólos Bognár István.

Author: Wéninger Ákos

Photo: fehervarfc.hu

More news