ELLENFÉL-LES

A ZTE FC otthonába látogatunk

Márton Gábor együttese a 11. helyről várja a tavaszi rajtot. 

Szombaton 12:30-kor 92. alkalommal mérkőzünk meg az élvonalban a ZTE FC-vel. Az eddigi 91 meccsből 41-et megnyertünk, 26 döntetlen mellett 24 zalai siker született. A gólkülönbség 153-104 a javunkra, ami majdnem hármas átlagot jelent meccsenként.

A ZTE FC Boér Gábor vezetőedző irányításával kezdte el a 2023/2024-es szezont, azonban a gyenge szereplés miatt tavaly novemberben, az MTK elleni idegenbeli vereséget követően váltás történt az edzői poszton, Boért a korábban a Vidit is irányító Márton Gábor váltotta a kispadon. Irányításával eddig két vereség, egy döntetlen és egy győzelem a zalaiak mérlege. A kék-fehérek 17 forduló után 4 győzelemmel, 3 döntetlennel és 10 vereséggel az utolsó előtti helyen állnak a tabellán, mindössze egy ponttal megelőzve a sereghajtó Kisvárdát.

A felkészülési időszakban a ZTE FC négy edzőmeccséből hármat is megnyert (Nafta ellen 8-0, Paphos ellen 3-1 és Kozármisleny ellen 5-1) és csak a Crvena zvezda ellen szenvedtek minimális arányú vereséget. Márton Gábor vezetőedző a felkészülési meccseken ugyanabban a 3-5-2-es felállásban játszatta csapatát, amelyet Bartosz Grzelak is preferál. A zaol.hu beszámolója alapján az utolsó edzőmérkőzésen, a Kozármisleny ellen a következő csapat kezdett, de természetesen az nem jelenti azt, hogy ellenünk is biztosan így állnak majd fel a kék-fehérek: Dombó – Safranov, Evangelou, Csóka – Mim (Vogyicska), Bedi, Sankovic, Kiss B., Medgyes – Sajbán, Mance.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Kiss Bence (Kecskemét), Vogyicska Balázs (Ferencváros, az ősszel kölcsönben Soroksár)
Távozók: Daniel Milovanovikj (északmacedón, AP Brera – Észak-Macedónia, szabadon igazólhatóként), Todor Todoroszki (északmacedón, Politechnica Iasi – Románia, szabadon igazolhatóként)
Forrás: NSO

A ZTE FC legeredményesebb játékosa a hatgólos Antonio Mance.

Author: Wéninger Ákos

Photo: fehervarfc.hu

More news