A tavasz meglepetéscsapatához látogatunk a zárófordulóban

A hazaiaknak biztos, hogy nem lesz tét nélküli a meccs, Radó András a gólkirályi címért hajt. 

Szombaton 15:15-kor a ZTE otthonába látogat csapatunk a 2019/2020-as szezon utolsó fordulójában. Ellenfelünk a kényszerű szünetről úgy tért vissza, hogy a kiesést jelentő 11. helyen állt a tabellán, azonban a legutóbbi 7 mérkőzéséből négyet megnyert, két döntetlen mellett pedig csak egyszer, épp a legutóbbi fordulóban az Újpest vendégeként kapott ki.

Az utóbbi hetek remek szereplésének köszönhetően a ZTE immár a középmezőnyben foglal helyet, míg a lőtt gólok tekintetében az FTC és a Vidi után a harmadik helyen áll. 32.forduló alatt a kék-fehérek 50 alkalommal voltak eredményesek.

Nem meglepő, hogy a góllövő lista élén is zalaegerszegi játékos áll, a 13 találatos Randó Andrásnak minden esélye megvan arra, hogy szezon végén ő legyen az NB I gólkirálya. Rajta kívül Bobál Gergely is előkelő helyen áll a góllövő listán a maga 10 góljával. 

Két fehérvári kölcsönjátékos is a ZTE-t erősítette ebben az idényben: Bolla Bendegúz a csapat egyik alapemberévé nőtte ki magát, míg Tamás Krisztián hosszabb időt volt kénytelen kihagyni sérülés miatt, de így is 16 alkalommal lépett pályára eddig a szezonban, és most mát teljesen egészséges, az utóbbi fordulókban végig a pályán volt. 

A szezonban két bajnokit (3-3, 4-1), két kupameccset (2-0, 5-0) és egy edzőmeccset (0-1) játszottunk a ZTE ellen.  

A szombati lesz a két csapat 81. NB I-es bajnokija. Az eddigi 80 találkozóból 37-et a Vidi nyert meg, 21 döntetlen mellett pedig 22 zalai siker született a múltban. A gólkülönbség 133-91 a mi javunkra. 

 

 

Author: Wéninger Ákos

Photo: molfehervarfc.hu

More news