ELLEN-ÉRV

"A lehető legjobban meg akarjuk nehezíteni a Fehérvár dolgát"

A Monor SE vezetőedzője, Halgas István örült neki, hogy NB I-es ellenféllel mérkőzhetnek meg a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.

"A sorsolást nézve, amikor az utolsó NB I-es csapat mellé minket húztak, nagyon örültem, mert Monoron egy újabb első osztályú csapatot tudunk vendégül látni. Nagyon tiszteljük a Fehérvár csapatát, viszont a lehető legjobban meg akarjuk nehezíteni a dolgukat. A csapatomtól azt szeretném látni, hogy nagy szenvedéllyel játszanak, valamint labdával és labda nélkül is nagyon bátrak legyünk. A motivációval azt gondolom, nem lesz probléma. A játékosok teljesen nyugodtan várják a mérkőzést, igazából semmivel sem csinálunk mást, ugyanúgy dolgozunk, mintha egy bajnoki meccsre készülnénk, nem teszünk a játékosokra semmi nyomást. Először is a mutatott játékra leszek kíváncsi, azon belül is, hogy egy magasabban jegyzett csapat nyomására hogyan reagálnak a játékosok, illetve a csapat, tudunk és merünk-e bátran focizni, illetve ha szenvednünk kell, akkor azt mennyire tesszük egységesen. Amire mi minden héten edzünk és a bajnokságban is csinálunk, azt ugyanúgy meg szeretnénk most is mutatni, remélhetőleg sok pozitív dolog lesz számunkra a mérkőzésen. Azt szeretnénk, hogy a kilátogató nézők egy élvezhető meccset lássanak" - nyilatkozta a Monor vezetőedzője, Halgas István a szombati kupameccs előtt.

Author: Óházy Bálint

Photo: monorse.hu

More news