Különvonat indul a Honvéd elleni rangadóra

A hazai klubok között egyedülálló utazási lehetőséget kínálunk szurkolóinknak az év első bajnoki mérkőzésére.

A Honvéd elleni nyitány több szempontból is különösen fontos: ahhoz a Kispesthez látogat csapatunk március 3-án, amely mindössze 1 ponttal áll mögöttünk az OTP Bank Ligában, valamint a támadó szellemű játékot célként kitűző vezetőedzőnk, José Gomes is ezzel a meccsel mutatkozik be az NB I-ben.

“Nem csak a csapat, de a szurkolók is nagyon várják a rajtot, és az előzetes információk szerint többszázan érkeznek majd a Bozsik Stadion vendégszektorába fehérvári szurkolóink. Hogy minél hangulatosabb és kényelmesebb legyen az utazás, a MÁV Start Zrt.-vel közösen egy Vidi-vonatot indítunk a mérkőzésre.” – mondta el Várkonyi Ádám, klubunk kereskedelmi és marketing igazgatója.
“A különjárat kényelmes megoldás fehérvári szurkolóink számára, akik így kvázi háztól-házig, parkolási és közlekedési nehézségek nélkül juthatnak el a Vidi – Honvéd rangadóra.
Szeretnénk, ha minden utazni szándékozó kedves szurkolónk ezt a szervezett utazási formát venné igénybe a mérkőzésre eljutáshoz. Mivel több kocsiból áll majd a szerelvény, ezért akár a nyugodtabb, akár a nyüzsgősebb utazásra vágyók is megtalálják a megfelelő környezetet. “

Különjárat információk:

  • Gyülekező,Székesfehérvár vasútállomáson:15:00
  • Indulás, Székesfehérvár vasútállomásról: 15:45 (1. vágány)
  • Érkezés Kispestre: 17:15
  • Visszaindulás Kispestről: 20:45
  • Érkezés Székesfehérvár vasútállomásra: 22:30

A szerelvény megállás nélkül közlekedik a Székesfehérvár-Kispest és Kispest-Székesfehérvár vonalon.
A retúrjegy ára egységesen 2000 Ft, amely utasbiztosítást nem tartalmaz.

A különjárat pontosan indul, ezért kérünk minden utast, hogy időben érkezzenek meg az állomásra, mert nem áll módunkban várakoztatni a szerelvényt.

Kérjük, hogy a vonatjegyet őrizzék meg és ne dobják el a Fehérvárra való visszaérkezésig! Más kedvezmény (diák, nyugdíjas vagy 90 százalékos) nem érvényesíthető!

A különjárat a Bozsik Stadion közvetlen közelében fog megállni, ahonnan gyalogosan 5-10 perc alatt elérhető a vendégpénztár.

Mivel a vendégjegyeket klubunk nem kapta meg előre, így sajnos nincs lehetőség fehérvári jegyvásárlásra. A belépőjegyeket az érkezést követően a Bozsik Stadion vendégpénztárában lehet megváltani, 1400 forintos áron. (részletekért lásd keretes írásunkat lejjebb)

A vonatjegyeket február 25-én, hétfőtől március 1., péntek 17 óráig tudják az érdeklődők megvásárolni a Piac téri VidiShopban. Jegyvásárlásnál, a kommunikáció megkönnyítése érdekében az utas nevét és telefonszámát kérjük el.

Kérünk minden szurkolót, hogy az indulási időpontokat és a szerelvény állagának megóvását tartsák szem előtt.

A sporttörvény értelmében az NB1-es klubok stadionjaiban 2013. július 1-től kezdődően bevezetésre kerül a névre szóló jegyértékesítés. Az ehhez szükséges fejlesztéseket néhány stadionban - köztük a Bozsik Stadionban is - már elvégezték.
Az MLSZ és a klubok beleegyezésével a Honvéd – Vidi a mérkőzésre már az új jegyértékesítési rendszer fog működni, de egyelőre még nem kell megadni személyes adatokat a jegyvásárlás során.



Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news