ÁTIGAZOLÁS

Boban Nikolov a Videoton FC játékosa!

A macedón válogatott játékos a Vardar Szkopjétől érkezik.

Tomás Tujvel és Huszti Szabolcs után újabb játékossal erősít klubunk. Harmadik téli szerzeményünk Boban Nikolov, aki 2015 óta a Vardar Szkopje labdarúgója volt.

Az 1994-es születésű macedón középpályás 2010-ig hazájában nevelkedett, majd a világhírú Gheorghe Hagi romániai akadémiájára igazolt. 2013-ban debütált a felnőttek között az élvonalban, a következő két idényben pedig további 33 bajnokin öltötte magára a Viitorul Constanta szerelését az első osztályban. 2015 nyarán visszatért Macedóniába és az elmúlt három kiírást zsinórban megnyerő Vardar Szkopje labdarúgója lett. Legnagyobb sikerét azonban nem a hazai pontvadászatban, hanem európai színtéren érte el: a nyári európai kupaselejtezők során ugyanis csapatával kiejtette a svéd Malmöt a Bajnokok Ligájából, majd a Köbenhavn ugyan túl nagy falatnak bizonyult, de az Európa Liga selejtezőiben a Fenerbahcén is túljutva kvalifikáltak a csoportkörbe. Az ősszel egy Rosenborg elleni döntetlen alkalmával szereztek pontot, Nikolov pedig - ahogy a selejtezők során is - az összes mérkőzésen pályára lépett. Karrierje során a bajnokságban 10-szer volt eredményes, de emellett a már említett Malmö elleni párharc mindkét mérkőzésén, majd a koppenhágai együttes ellen is betalált.

"Nagyon boldog vagyok, hogy a Videoton FC-hez igazoltam. Szeretném már most leszögezni, hogy azzal a határozott céllal érkeztem, hogy bajnok legyek a Vidivel. Ennek eléréséhez minden körülmény adott, a játékosállomány, a szakmai stáb és az infrastruktúra is kiváló. A váltásban döntő szerepet játszott, hogy a felvázolt projekt vonzó számomra, így nem is haboztam sokáig. Az ősszel nagy bravúrt hajtottunk végre a Vardar Szkopjéval, hiszen sikerült bejutnunk az Európa Liga csoportkörébe, ami egy fiatal játékosnak különösen nagy élmény. Biztos vagyok benne ugyanakkor, hogy nem ez volt az utolsó alkalom pályafutásom során, amikor a főtáblán játszhattam, Székesfehérváron még jobb esélyekkel indulhatunk majd el a nemzetközi kupaőszhöz vezető úton! - fogalmazott Boban Nikolov.

"Célunk volt, hogy a középpályát tovább erősítsük, illetve növeljük a versenyhelyzetet ebben a csapatrészben is. Boban Nikolovot egy ideje figyeljük, követjük a pályafutását. Nemzetközi szintet is megtapasztalt játékos, aki már hazája felnőtt válogatottjában is szerepelt, és további fejlődési potenciállal bír. Pályára lépett Bajnokok Ligája selejtezőkön és az Európa Liga csoportmeccsein tavaly. Bár több klub is szerette volna a soraiban tudni, a tárgyalások során végig azt tapasztaltam, hogy a Vidibe akar igazolni" - nyilatkozta Kovács Zoltán, klubunk sportigazgatója.

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek