IGAZOLÁS

33 éves rutinos, spanyol kapust igazoltunk

Juan Calatayud a spanyol élvonalból érkezett, 1+1 éves szerződést kötött klubunkkal.

Pályafutását a Málaga CF tartalékcsapatában, az akkor Málaga B néven futó Atlético Malagueno együttesében kezdte. Itt 102 meccsen szerepelt, majd ezt követően bemutatkozott a spanyol első osztályban is a Málaga színeiben. A 2005-06-os szezont kölcsönben a Getafe-nél töltötte. Ezután a Racing Santander következett, majd az akkor másodosztályú Hércules CF játékosa lett, ahol összesen 117 alkalommal lépett pályára. Többnyire a spanyol másodosztályban szerepelt ez idő alatt a Hércules CF, kivételt jelent a 2010-11-es szezon, ekkor ugyanis a spanyol élvonalban játszott az alicantei együttes. Az elmúlt 2 évben a La Ligaban szereplő Mallorca csapatában szerepelt, innen érkezett 1+1 évre hozzánk a rutinos hálóőr.

"Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Vidi családhoz, minden erőmmel azon leszek, hogy újabb sikerekhez segítsem a csapatot. A feleségemmel a napokban körülnézünk Székesfehérváron és Budapesten is, utána döntjük el, hogy hol lakunk majd. Fontos, hogy a legjobb helyet válasszuk, hiszen januárban gyermekünk születik" - nyilatkozta honlapunknak Juan Calatayud. 

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek