Debreceni Tibor

magyar

Debreceni Tibor teljes név

1968. 06. 06. születési év

Szekszárd születési hely

.

Debreceni Tibor, közismertebb nevén "Penge" Szekszárdon született, masszőri pályafutása viszont Pakson indult, ahol ő maga is futballozott az atomerőmű csapatában.

"Kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódtam, ráadsául nem éreztem magamban annyi energiát, hogy komoly futballista váljon belőlem. Viszont kaptam egy ajánlatot a csapat vezetésétől: ha már úgy sincs masszőrünk, végezzem el a megfelelő iskolát, s ők alkalmaznak. Így kerültem Budapestre a Sportegészségügyi Intézetbe, ahol megszereztem a szükséges végzettséget és némi gyakorlatra is szert tehettem. A következő szezonban már én ültem a kispadon, mint masszőr az NB II-es Atomerőmű SE-ben, amely hamarosan összeolvadt a másik paksi együttessel, a PSE-vel. Nem sokkal később megkeresett egy siófoki barátom, aki abban az időben Strausz Lászlóval, az ottani vezetőedzővel dolgozott együtt. Az ő invitálásukra kerültem 2000-ben a balatonparti városba" - nyilatkozta egy ízben honlapunknak.

Siófokon több edző mellett is szolgálta a csapatot a másodosztályban, többek között Csank János mellett is, aki 2002-ben lett a Siófok vezetőedzője és juttatta fel a gárdát az NB I-be.

"Miután Csank Siófokról Fehérvárra jött, én még egy évet maradtam Csertői Aurél mellett, ám 2004-ben anyagi problémák miatt megszűnt a szakosztály. Csank János ekkor, 2004 nyarán hívott a Videotonhoz. Vele viszont Fehérváron már nem dolgozhattam, mert nem sokkal később Csertői Aurél váltotta őt a kispadon" - fogalmazott a szakember.

Debreceni 2004 óta közelről lehetett tanúja és aktív részese klubtörténetünk sikereinek: a Magyar Kupa-győzelemnek, a bajnoki címeknek, a számtalan döntőnek, ezüstéremnek, bronzéremnek és persze az Európa Liga-menetelésnek is.

  • 55 éves kora

Legutóbbi hírek

Debreceni Tibor

Debreceni Tibor

Stáb

Szerencsejáték Zrt. Adidas