Pap Bence

magyar

Pap Bence teljes név

1992. 10. 01. születési év

Székesfehérvár születési hely

.

Székesfehérvári születésű mérkőzéselemző-asszisztensünk a Tóvárosi Általános Iskola sport-tagozatos növendékeként találkozott a labdarúgással, 8 évesen már a Vidi utánpótlásában szerepelt, kapusként.

 

Egy kisebb szünetet leszámítva végigjárta utánpótláscsapatainkat és 16 évesen már az akkor NB III-as felnőtt bajnokságban szereplő tartalékcsapatnál is számoltak vele, a 2009-2010-es szezonban tagja volt a Disztl László vezette U19 I. osztály bronzérmes csapatának is.

 

2010-től Fejér megyei felnőtt bajnokságokban folytatta – többek között Móron -, 2012-ben Budaörsre igazolt, ahol Bekő Balázs irányításával bajnokságot nyert az NB III-ban, majd az elveszített osztályozókat követően 2014-ben ezüstéremmel gazdagodott.

 

A Testnevelési Egyetem hallgatójaként ezt követően elsősorban egyetemi és edzői tanulmányaira koncentrált, 2015 májusában szerezte meg az MLSZ Grassroots C licenszet és a következő évben már nemcsak játékosként tért vissza Mórra, de az utánpótlásban is munkát kapott U16-es vezetőedzőként. Később a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség amatőr utánpótlás válogatottjainál is dolgozott.

 

A Vidi-családhoz 2016 júliusában csatlakozott újra, először utánpótláscsapataink mérkőzés-elemzőjeként. Egy évre rá, 2017 nyarán csatlakozott Marko Nikolics szakmai stábjához, így Késedi Gábor vezető mérkőzés-elemző asszisztenseként 2018-ban bajnokságot nyert.

  • 32 éves kora

Legutóbbi hírek

Pap Bence

Pap Bence

Stáb

Szerencsejáték Zrt. Adidas