Serafimov

észak-macedón

Nikola Serafimov teljes név

1999. 08. 11. születési év

.
Védő
#31

Nikola Serafimov 1999. augusztus 11-én született Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjében. A 193 centiméter magas középső védő a Vardar Szkopje akadémiáján pallérozódott, a 2017/2018-as szezon őszén kölcsönben, a Pelister Bitola színeiben mutatkozott be hazája élvonalában, ahol 3 bajnokin lépett pályára, majd 2018-ban a Vardarban is pályára lépett az első csapatban. A 2018/2019-es szezont a szintén első osztályú Bregalnica Stipnél kölcsönben töltötte, majd ismét visszatért a Vardarhoz, ahol az őszi idényben 12 bajnokin lépett pályára a csapat északmacedón bajnoki címét hozó szezonban. 2020 tavaszán a cseh Jihlava B-t erősítette, majd nyáron visszatért hazájába az Akademija Pandevhez, ahol a 2020/2021-es szezonban 25 élvonalbeli bajnokin lépett pályára.

Ezt követően, tavaly nyáron az NB I-es Zalaegerszeg igazolta le, ahol az egész idényben csapata alapembere volt, 31 bajnokin kapott kezdőként lehetőséget, mindössze két találkozót hagyott ki öt sárga lapos eltiltás miatt, ráadául hátvéd létére négyszer is bevette az ellenfelek kapuját. Hazája U21-es válogatottjában hét alkalommal játszott U21-es Európa-bajnoki selejtezőkön, illetve egy barátságos mérkőzésen. Az elmúlt egy évben folyamatosan tagja volt az észka-macedón felnőtt válogatott keretének, idén júniusban, egy Gibraltár elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen mutatkozott be címeres mezben, amit egy héttel később egy újabb NL-meccs követett.

  • 24 éves kora
  • 193 cm magasság
  • 83 kg testsúly

Legutóbbi hírek

Nikola Serafimov

Nikola Serafimov

Védő

Szerencsejáték Zrt. Adidas