Bese

magyar

Bese Barnabás teljes név

1994. 05. 06. születési év

Budapest születési hely

.
Védő
#33

A 27 éves, 188 centiméter magas Bese Barnabás 1994. május 6-án született Budapesten. A Csepel, a Ferencváros és az MTK Budapest utánpótlásában nevelkedett, 2012-ben, az abban a szezonban a másodosztály Nyugati csoportjában aranyérmes fővárosi kék-fehérek színeiben játszotta első felnőtt NB II-es bajnoki mérkőzését, majd még ebben a naptári évben debütált az élvonalban is. Pályafutása kezdetén rendszeresen játszott jobbszélsőként is.

Gyorsan csapata alapemberévé vált az U17-estől az U21-esig minden korosztályos válogatottban szereplő Bese, 2012 és 2016 között 94 NB I-es bajnokin 7 gólt lőtt és 5 gólpasszt adott az MTK színeiben. A felnőttválogatottban 2016 június 4-én, egy németországi felkészülési mérkőzésen debütált, majd tagja volt Bernd Storck 2016-os Eb-keretének is, a Portugália ellen 3-3-ra végződött csoportmérkőzésen kezdőként lépett pályára.

Az Európa-bajnokságot követően a francia másodosztályban szereplő Le Havre szerződtette, ahol 2020-ig 117 bajnokin lépett pályára, ezeken 5 gól és 6 gólpassz fűződik a nevéhez. A 2017/2018-as szezonban közel álltak az élvonalba jutáshoz, azonban a rájátszásban alulmaradtak az Ajaccio ellen.

2020 augusztusában a belga első osztályban szereplő Oud-Heverlee Leuvenbe igazolt, ahol 2021 végéig 17 bajnokin játszott. A felnőttválogatottban Storck után Szélesi Zoltán, Georges Leekens és Marco Rossi is számított a játékára. Eddig 23-szor ölthette magára a címeres mezt, Görögország és Oroszország ellen gólpasszal segítette a nemzeti csapatot.

Bese Barnabást 2022 februárjában igazolta le a MOL Fehérvár FC.

  • 30 éves kora
  • 188 cm magasság
  • 78 kg testsúly

Legutóbbi hírek

Bese Barnabás

Bese Barnabás

Védő

Szerencsejáték Zrt. Adidas