Hangya Szilveszter

magyar

Hangya Szilveszter teljes név

1994. 01. 02. születési év

Baja születési hely

.
Védő
#65

A balhátvéd 2008-ban, 14 esztendősen igazolt az MTK-hoz, ahol a ranglétrát végigjárva 2012 tavaszán az NB II-ben, 2012 őszén az első csapatban, a Ligakupában, 2014 tavaszán pedig az NB I-ben is bemutatkozhatott. A 2014-15-ös szezont már az élvonalba feljutó Dunaújvárosnál kezdte kölcsönben, az OTP Bank Ligában pedig egyszer, éppen a Vidi ellen 4-1-re elveszített decemberi összecsapáson csereként beállva szerepelhetett. 2015 februárjában váltott és az akkor NB II-es Vasashoz került ismét csak kölcsönbe, Angyalföldön pedig végigjátszotta a feljutást hozó tavaszt, majd végleg is a piros-kékek labdarúgója lett.

Az elmúlt három idényben a 99 fordulóból 84-szer pályán volt, valamint játszott 11 Magyar Kupa-meccsen és 2 EL-selejtezőn is, miközben bajnoki bronzot és MK-ezüstöt nyert a Vasassal. 2016 novemberében Juhász Roland búcsúmeccsén debütált a magyar válogatottban, ahol összesen eddig 4-szer lépett pályára - utoljára márciusban Kazahsztán és Skócia ellen.

  • 30 éves kora
  • 176 cm magasság
  • 73 kg testsúly

Legutóbbi hírek

Hangya Szilveszter

Hangya Szilveszter

Védő

Szerencsejáték Zrt. Adidas