Polonkai Attila

magyar

Polonkai Attila teljes név

1979. 06. 12. születési év

Budapest születési hely

.

2008 telén érkezett klubunkhoz a már akkor is kipróbált NB I-es harcosnak tekinthető Polonkai, aki korábban a BVSC színeiben már kupadöntős volt, majd játszott a Vasasnál, ezüstérmes lett Újpesten, később pedig a REAC-ból lett válogatott játékos - három szereplése egyike például Anglia ellen esett, amikor is az Old Traffordon léphetett pályára.

Több mint 90 bajnoki jutott neki klubunknál és magyar bajnok, valamint kétszeres ezüstérmes, Magyar Kupa-döntős és kétszeres Ligakupa-győztes is lett. Ő lőtte azt a 81. perces találatot, amellyel a Kaposvár elleni bajnokin bebiztosítottuk a Vidi történetének első NB I-es elsőségét.

Élvonalbeli pályafutásának nem nálunk lett vége, hiszen Felcsútra igazolt, ahol később csapatkapitány is lett és még több mint 60 mérkőzés jutott neki - karrierje során a 300-at is átlépte.

2018 nyarán vonult vissza az aktív játéktól, majd a Puskás Akadémia edzői stábjában kapott helyet. A 2023/2024-es szezonig a PAFC NB I-es stábjában dolgozott, a 2023/2024-es idényben pedig a felcsúti utánpótlásban tevékenykedett.

2024 nyarán Pető Tamás segítőjeként tért vissza a Vidibe, az NB I-es szakmai stáb tagjaként dolgozik klubunkban.

  • 45 éves kora
  • 178 cm magasság
  • 74 kg testsúly

Legutóbbi hírek

Polonkai Attila

Polonkai Attila

Stáb

Szerencsejáték Zrt. Adidas