PAKS - VIDI

Öt érdekesség

Hatvanhat évvel ezelőtt egy későbbi legendás klubvezető gólja győzelmet ért csapatunknak az április 13-i bajnokin. Háromszor nyertünk négy góllal a Paks ellen az NB I-ben.

Az OTP Bank Liga 28. fordulójában szombaton 19:30-tól a Paksi FC otthonában játszik csapatunk. A találkozó előtt öt érdekességet gyűjtöttünk össze.

1. Örökmérleg

A két együttes eddigi 44 élvonalban lejátszott mérkőzése fehérvári fölényt mutat: 21 Vidi-siker és 12 döntetlen mellett 11 alkalommal nyertek a tolnai zöld-fehérek, az összesített gólkülönbség 73-41 a mieink javára.

Az első Paks elleni NB I-es meccsünket 2006 augusztusában, idegenben játszottuk, amikor Csizmadia Csaba és Sitku Illés góljaival 2-0-s győzelmet aratott a későbbi paksi vezetőedző, Csertői Aurél irányította együttesünk. Legutóbb 2023 decemberében, hazai pályán 3-0-ra győztünk.

2. Ismerős arcok

Első keretünkből válogatott védőnk, Fiola Attila játszott korábban a Paks színeiben, a másik oldalon pedig két korábbi Vidi-játékos szerepel: Szabó Bálint és Haraszti Zsolt is játszott korábban piros-kékben. Haraszti a 2015-ös, Szabó a 2018-as bajnokcsapatunknak volt tagja.

Érdekesség, hogy népszerű sportmasszőrünk, "Penge", azaz Debreceni Tibor is Pakson focizott korábban, majd később ott kezdte meg masszőri pályafutását is.

3. A legeredményesebb gólszerző

A Vidi-Paks párharc góllövőlistájának élén a klubunk örökös góllövőlistáját 117 bajnoki góllal vezető korábbi támadónk, Nikolics Nemanja áll, aki hétszer vette be szombati ellenfelünk kapuját. Niko 2010-ben lőtte első vidis gólját a Paksnak, 2014-es, 4-1-es győzelmünk alkalmával duplázott is.

A párharc történelmében öt gólnál jár a mindkét együttesben megfordult Haraszti Zsolt, négynél Könyves Norbert és Kenan Kodro.

4. A legnagyobb arányú győzelmek

Három alkalommal aratott bajnokin négygólos győzelmet a Vidi a Paks ellen: először 2011-ben, amikor hazai pályán a Paulo Sousa vezette csapatunk Vasziljevics duplájával, valamint Alves és Nikolics góljaival 4-0-ra győzött. 2016-ban Henning Berg együttese szintén hazai pályán 5-1-re nyert Géresi, Scsepovics két, Hadzic és Lazovics góljaival, 2018-ban pedig Marko Nikolics vezetésével idegenben győztünk 4-0-ra, ekkor Pátkai kétszer, Nego és Hodzic egyszer-egyszer volt eredményes.

Minden mérkőzést figyelembe véve egy 8-0-s győzelem a legnagyobb Paks elleni sikerünk, amit 2001 telén, egy felkészülési mérkőzésen aratott Csongrádi Ferenc együttese, Földes Gábor négyszer vette be a tolnaiak kapuját.

5. A dátum: április 13.

Utoljára 2019-ben játszottunk NB I-es bajnokit ezen a napon, ekkor hazai pályán 2-1-re legyőztük az Újpest csapatát, Hodzic és Futács szerezték góljainkat.

1958-ban szintén ezen a napon fogadtuk NB II-es mérkőzésen az Oroszlányi Bányász SK együttesét. Az akkor Székesfehérvári Vasas SC néven szereplő csapatunk 1-0-ra győzött Dérfalvi Imre 70. percben lőtt góljával, aki később a labdarúgó szakosztály elnökeként segítette klubunkat az ezredforduló előtti legnagyobb sikereihez. Először 1970 és 1979 között vezette a szakosztályt, tevékeny részese volt az 1975–76-os idényben elért bajnoki ezüstéremnek. Második regnálása 1983 és 1989 közé esett. Két bajnoki bronzérem megszerzése mellett klubunk ekkor érte el legnagyobb nemzetközi eredményét az 1984–85-ös UEFA Kupa sorozatban, ahol a döntőig menetelt.

Szerző: Csik Tamás

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek